Méltósággal viselt súlyos betegség után, életének 83. évében elhunyt Koren Tamás Professor Emeritus, akinek a Táncművészek Szövetsége a Tánc Világnapja alkalmából 2019. április 29-én Életmű-díjat adományozott. A díjat 30-án még a lakásán személyesen átvette Macher Szilárdtól, de nemsokkal ezután a kórházi kezelés közben örökre lehunyta a szemét.
Koren Tamás 1954-ben szerzett táncművész oklevelet az Állami Balett Intézet első végzős évfolyamában, és ugyanebben az évben szerződtette az Operaház, melynek 1987-ig volt tagja, címzetes magántáncosa. Több, mint 30 éves balettművészi pályafutása alatt eltáncolhatta a Magyar Állami Operaház repertoárjának több emlékezetes karakterszerepét.
1963-ban táncpedagógus diplomát kapott, 1970-1992 között a Magyar Állami Operaház próbavezető balettmestere volt, majd 1983-ban kezdett tanítani az Állami Balett Intézetben, a Magyar Táncművészeti Egyetem jogelődjében. 1996-ban főiskolai docens, 2004-tól főiskolai tanár kinevezést kapott, 2008 januárjától a Professor Emeritus címet viselte.
A táncművész képzés minden területén tevékenykedett: az előkészítő évfolyamtól kezdve, az egyetem magasabb évfolyamainak vezető balettmesteri feladatain át (végzősei voltak 1986-ban, 1988-ban és 1997-ben) betanító és próbavezető mester is volt.
Dániai, moszkvai és leningrádi tanulmányútjainak köszönhetően kivételesen színes balettmesteri stílusa alakult ki, melynek köszönhetően gyakorlatai egyaránt népszerűek voltak a táncosok és a növendékek körében is. Legendás volt memóriája, csalhatatlanul vette észre a pontatlanságokat, és továbbvitte mestere, Nádasi mester igényességét a karmunka tekintetében. Minden fiatal kollégáját szeretettel, empátiával segítette. Csak a jóindulat vezérelte minden szakmai és emberi megnyilvánulásában.
Kiemelkedő szakmai, művészi és oktatói tevékenységével évtizedekig jelentősen hozzájárult az intézményben folyó magas színvonalú munkához.
Emlékét szeretettel megőrizzük.
Isten Veled, Koren Mester!
Forrás: MTE