A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

A független magyar előadóművészek kiemelkedő alkotásainak elismerésére alapított két szakmai díj jelöltjeit ezúttal egyszerre hozták nyilvánosságra a kuratóriumok. Hat produkciót nomináltak a táncosokat méltató Lábán Rudolf-díjra, és ugyanennyit a színházi alkotók Halász Péter-díjára. Hogy közülük ki kapja meg az elismerést, az hagyományosan az ünnepélyes díjátadón derül majd ki a Trafóban, amelynek időpontját a járványügyi helyzet miatt később hirdetik meg.

Idén 15. alkalommal adják át a Trafó Kortárs Művészetek Háza és a MU Színház által a magyar kortárstánc legjobbjainak elismerésére alapított Lábán Rudolf-díjat, amelynek kuratóriumát független esztéták, kritikusok és szakújságírók alkotják. A bizottság tagjai – Albert Dorottya, Artner Szilvia Sisso, Bálint Orsolya, Fuchs Lívia, Komjáthy Zsuzsanna, Králl Csaba, Rényi András, Százados László, Török Ákos – a tavalyi évben bemutatott produkciók közül az alábbiakat nominálták a díjra, közülük kettő kaphatja meg az elismerést.

laban2020nomi

Lábán Rudolf-díjra nomináltak 2020-ban:


Collective Dope / Jenna Jalonen: BEAT – ’I just wish to feel you’
Alkotó-előadók: Jenna Jalonen, Jonas Garrido Verwert / Élőzenei kompozíció: Adrian Newgent / Fény: Mervel Miklós / Nominált alkotók: Jenna Jalonen, Jonas Garrido Verwerft

Cuhorka Emese – Molnár Csaba: Mestermunka
Alkotó-előadók: Cuhorka Emese, Molnár Csaba / Zeneszerző: Gryllus Ábris / Fény: Dézsi Kata / Jelmez, kellék: Vass Csenge / Nominált alkotók: Cuhorka Emese, Molnár Csaba

Dömötör Judit: CHNGNG
Alkotó: Dömötör Judit / Előadók: Dömötör Judit és Stampy / Hang: Bolcsó Bálint / Fény: Major Mátyás / Nominált alkotó: Dömötör Judit

HODWORKS: Délibáb
Koreográfus: Hód Adrienn / Alkotótársak és előadók: Cuhorka Emese, Jenna Jalonen, Molnár Csaba, Horváth Máté, Jessica Simet, Vakulya Zoltán / Zene: Gryllus Ábris / Dramaturg: Szabó-Székely Ármin / Fény: Mervel Miklós / Jelmez, kellék: Vass Csenge / Nominált alkotó: Hód Adrienn

Somló Dávid: Drift
Koncepció, kompozíció, koreográfia: Somló Dávid / Előadók: Barna Nóra, Bitó Katalin, Meggie Blankschyn, Halom Emma, Yrsa Heijkenskjöld, Klausz Veronika, Kozma Zsófi, Anita Kuroljova, Matisz Viktória, Molnár D. Márk, Pintér Nikoletta, Szász Zsófia, Székely Rozália, Valovics Ágnes, Vígh Dorottya / Nominált alkotó: Somló Dávid

Vadas Zsófia Tamara – Gryllus Ábris – Tóth Márton Emil: Nibiru
Alkotók: Vadas Zsófia Tamara, Gryllus Ábris, Tóth Márton Emil / Alkotó-előadók: Bellai Zelma, Czakó Anita, Detrekői Míra, Gálhidy Gizella, Havas Éva, Hegedűs Borbála, Helyei Rozi, Kozma Veronika, Lengyel Julcsi, Molnár Léna, Néda Írisz, Orbán Hanna, Őri Juli, Pongrácz Villő, Szabó Maja, Varga-Blaskó Léna, Varga Léda / Dramaturg: Zsigó Anna / Kosztüm: Marcio Kerber Canabarro / Fény: Dézsi Kata / Nominált alkotók: Vadas Zsófia Tamara, Gryllus Ábris, Tóth Márton Emil

Különdíj:
Az Ismeretlen Kutatása – a Műhely Alapítvány programja
A Trafó és a Színház folyóirat által 2018-ban alapított Halász Péter-díjat idén adják át másodszor. A kortárstánc Lábán-díja mellé társított elismerés célja, hogy a színházi színtéren is felkutassa és ismertté tegye a műfaji határokat átlépő performatív kezdeményezéseket. A független esztéták, színháztörténészek, kritikusok és szakújságírók alkotta kuratórium – Darida Veronika, Herczog Noémi, Imre Zoltán, Kricsfalusi Beatrix, Rádai Andrea, Varga Anikó – az előző naptári évben bemutatott produkciókból választotta ki a jelölteket, amelyek közül egy kapja meg az elismerést.