A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

BEMUTATÓ: 2020. szeptember 19. 19:00 óra Győri Nemzeti Színház
Budapesti bemutató: 2020. október 10. 19:00 óra Nemzeti Táncszínház 

Körforgás címmel új, kétrészes esttel mutatkozik be a Győri Balett, élén a nemrég kinevezett művészeti vezetővel, a hosszú idő után Bécsből hazatérő Lukács Andrással.

A társulat vezetésében tavasszal lezajlott generációváltás során a közel 30 éve igazgatói posztot betöltő Kiss Jánost Velekei László váltotta, aki felkérte maga mellé a Wiener Staatsballett szólistáját és koreográfusát Lukács Andrást, ő az elmúlt évek alatt nemcsak idehaza, hanem a nemzetközi színpadokon is nevet szerzett magának alkotóként. Az új művészeti korszak nyitányaként szeptember 19-én mutatják be a Körforgás című estet, amelynek első részében Lukács András pályatársa, az albán származású Eno Peci (Wiener Staatsballett szólistája) Összetartozás című darabja látható, a második részben a művészeti vezető új alkotása Elválás címmel.

Az új művészeti vezetés a már eddig is szép nemzetközi sikereket elért társulatot szeretné a bevonni a világ táncéletének vérkeringésébe, ennek érdekében továbbra is tervezi külföldi vendégkoreográfusok meghívását. Elsőként Eno Peci dolgozhatott együtt a társulattal.  A szóló szerepekben Guti Gerda, Herkovics Eszter Adria, Gyurmánczi Diána, Jekli Zoltán és  Engelbrecht Patrik remekelnek és mellettük az egész társulat komoly szerepet vállal az estben. A darab budapesti bemutatója október 10-én lesz a Nemzeti Táncszínházban.

gyorikor2

Eno Peci - Összetartozás
Senki nem menekülhet a magány elől, előbb vagy utóbb mindenkit utolér… De hány arca van a magánynak? Eno Peci darabjában az egyedüllét különböző formáit mutatja meg. Vannak olyan pillanatok az életben, amelyekben magányosnak érezzük magunkat, és nem tudjuk valójában miért. Még akkor is utolérhet a társtalanság érzése, ha van mellettünk valaki. Miből születik a magány? Az előadás szimbolikus objektumai az óriási órák a színpadon, melyek az IDŐ rohanását jelzik nekünk. Az idő életünk nagy mutatója, sok múltbéli esemény az idő előrehaladtával válik érthetővé számunkra. Sokunkban felmerülhet a gondolat: bárcsak visszamehetnék az időben, hogy pár dolgot másképpen csinálhassunk.

Eno Peci

Albániában, Tiranában született. Tánctanulmányait a tiranai Balett Akadémián kezdte meg, majd a Bécsi Állami Operaház balett iskolájában folytatta. 2000-ben a Wiener Staatsballett-hez került, ahol 2009-ben szólistának nevezték ki. 2009-től koreográfusként is tevékenykedik. Az Albán Köztársaság tiszteletbeli nagykövete lett 2008-ban. 2017-ben megkapta a „Tirana Kulcsa” elnevezésű elismerést. Albánia elnöke ”Skanderbegi Rend Lovagja” címet adományozta neki. 2019. december 13-án ”Osztrák Becsületkereszt a Tudományért és a Művészetért” díjban részesült.

gyorikor

Lukács András – Elválás
A születéskor a lélek összekapcsolódik egy fizikai testtel. Ennek a kettőnek az egyesülése az emberi lét. Életünk során, az idő haladtával felismerjük, hogy mindez mulandó és, hogy eljön majd a nap, amikor el kell, hogy engedjünk mindent ahhoz, hogy lelkünk szabadon szárnyalhasson tovább az ismeretlenbe. Erről a szárnyalásról szól majd Lukács András Elválás című balett műve.

Lukács András

Tanulmányait a Magyar Táncművészeti Egyetemen végezte. Az egyetem elvégzése után ösztöndíjasként egy évet tanult az angliai Elmhurst Ballet School-ban. Táncosi pályafutását 1998-ban kezdte a Magyar Nemzeti Balettnél majd később olyan neves együttesek tagja volt mint a William Forsythe vezette Frankfurt Ballett, a Ballet de l’Opera de Lyon és a Wiener Staatsoper und Volksoper.
Koreográfusi tevékenysége egy időre tehető táncosi karrierjének kezdetével. Alkotásait a jelentősebb hazai és nemzetközi színpadokon egyaránt láthatja a közönség. 2020. Augusztus 1-je óta a társulat Művészeti vezetője.

Forrás: Győri Balett, fotók: Zeroz Films