A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

2020. szeptember 27., 20:00 óra MU Színház


A Szólók a társulat három fontos alkotójának önálló fejezetekre bontott közös előadása. A felvonások egyfókuszú figyelmében Cuhorka Emese, Marcio Kerber Canabarro és Molnár Csaba a klasszikus színházi határokat átlépve kerül autentikus és odaadó kapcsolatba a közönséggel. Saját felelősségüket gyakorolva egyszerre alakítják az előre megírt és megjósolhatatlan történéseket.

hodsolok

HODWORKS: Szólók

Alkotótársak és előadók: Marcio Kerber Canabarro, Cuhorka Emese, Molnár Csaba

Zene: Coil
Zenei szerkesztő: Gryllus Ábris
Jelmez: Németh Anikó és az alkotók
Fény: Mervel Miklós
Dramaturg: Szabó-Székely Ármin
Koreográfus: Hód Adrienn

Támogatók: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alap, OFF Alapítvány, SÍN Művészeti Központ, Új Előadóművészeti Alapítvány

Hód Adrienn 2007-ben alapított társulatával, a HODWORKS-szel dekonstruálják a test, a mozgás, a tér és a zene kereteit, és meglepő módokon építik újjá. A társulat keménymagját szabadúszó táncosok adják, akik változó konstellációkban már évek óta dolgoznak együtt. Előadásaikat három alkalommal válogatták be az európai tánchálózat Aerowaves programjába, Magyarországon pedig a HODWORKS többszörös nyertese a Lábán Rudolf- és Imre Zoltán-díjnak. Hód Adrienn a színházat olyan biztonságos térként képzeli el, ahol a felvetett témák és a róluk szóló párbeszéd teljes mélységükben tárhatóak fel és tehetők művészileg láthatóvá. Legyen szó a meztelen test radikális felfedezéséről a Pirkadban (2014), az érzelmi és nyelvi kifejezés extrém formáiról A halandóság feltételeiben (2015), vagy harsány revügörlök extatikus, személyes történetek és társadalmi diskurzusok töredékeiből összeálló tudatfolyamba meneteléséről a Grace-ben (2016). Hód a performatív ábrázolás határait feszegeti, és új területeket próbál feltárni a nézői elvárások konvencióin és tabuin túl. A színpad játszótér számára, ahol a jelek megszabadulnak előre meghatározott értelmezésüktől. Előadásai mindig új táncformákhoz és dramaturgiai elvekhez jutnak el, újra és újra merészen továbbgondolva a kortárs táncban rejlő lehetőségeket. A HODWORKS a személyes önkifejezés komplexitását és radikalitását hangsúlyozza, és a maga meztelenségében tárja elénk az identitás rétegzett konstrukcióját. Ebben az értelemben Hód Adrienn munkáját olvashatjuk a veszélyeztetett művészi és személyes autonómia kontextusában is, a függetlenség védelmére és visszanyerésére irányuló (had)mozdulatként.

Az előadás forgalmazását a Summa Artium támogatta.