A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

A megfelelő óvintézkedések betartása mellett és folyamatos teszteléssel folytatja a Duda Éva Társulat a munkát novemberben is. A csapat egyik legnépszerűbb előadása, a VIRTUS lesz újra színpadon november 10-én a Nemzeti Táncszínházban. A produkció egy cirkuszi csapat büszke tagjain keresztül mutatja be a magyar mentalitás karikatúráját, melyben helyet kap egy romantikus gólyaláb-duett, parkour bohócok esete egy asztallal, szarkasztikus humor és egy jelentős szinkronKúszó világbajnokság.

dudatarsulat2020

Egy másik kedvenc is előkerül újra, a közkedvelt FRIDA című zenés előadás visszatér az Átriumba, főszerepben Gubik Petrával, Szabó P. Szilveszterrel és Molnár Áronnal. A történet Diaz de Muertos idején, azaz pont halottak napján játszódik, ami Mexikóban óriási karnevált jelent, és melyet Frida Kahlo meg nem született fia mesél el a nézőknek. Az előadás két időpontban lesz látható november 20 és 21-én.

A társulat új kreációval is készül PRIZMA címmel, amelynek alapját a tavaszi karantén időszak alatt létrehozott EGYPERCESEK videósorozat képezi. Táncon és filmen keresztül pillantunk be egymás mindennapjaiba, amelyet teljesen felforgatott a járvány. A karantén okozta bezártság, a viszonyok megváltozása, a drámai és banális helyzetek táptalaja az alapjában megfordult világkép, mely a darab központi témája. Az előadás november 24-én kerül bemutatásra a Tánckedd sorozat keretében a TRIP hajón.

dudaprizma