Yasmeen Godder [ISR]: Sudden Birds [Hirtelen madarak]
2007.10.16 20:00
2007.10.17 20:00
TRAFÓ - Kortárs Művészetek Háza

Fotó: Tamara Lamm
Árnyék nélküli, üres, fehér térben egy elektromos cselló és négy fekete ruhás nő áll. Négy magányos madár, akik fokozatosan gyorsuló és egyre bonyolultabb mozgásokkal lebontják a fizikai és érzelmi határokat, amelyek elválasztják őket. Yasmeen Godder 2002-ben bemutatott koreográfiája, a Sudden Birds négy nő egymáshoz fűződő viszonyán keresztül az emberi kapcsolatok mélyére ás. A jeruzsálemi születésű, de New Yorkban felnőtt táncos-koreográfus a kortárs táncművészet egyik legtehetségesebb fiatal művésze, akit ismerhet már az Őszi Fesztivál közönsége, hiszen nem először jár Budapesten. Godder a modern tánc olyan jelentős színpadain mutatkozott be, mint a Kitchen vagy a DTW Theater, és 2002-ben elnyerte a neves New York-i Bessie-díjat. Művészetét sajátos, pszichologizáló felfogása határozza meg: nem történeteket mesél, hanem helyzeteket teremt, virtuóz táncosaival az emberi viszonyok, a közösségi lét sokrétűségéről, a lélek mélységeinek rejtelmeiről beszél. A tánc kifejezőeszközeit a mimika, az emberi hang, a színészet eszközeivel elegyíti, nála egy szempillantás is táncnyelvi eszközzé válik. Alkotásaira éppúgy jellemzőek a különlegesen feszült szituációk, mint a finoman fanyar humor. Sudden Birds című produkciója kapcsán egyes kritikusok könyörtelennek és gonosznak nevezték Goddert, mások az inkvizítorokhoz hasonlították, de mindannyian kiemelik eredetiségét, professzionalizmusát és rendkívüli invenciógazdagságát.
Koreográfia | Yasmeen Godder
Közreműködik >
Inbal Aloni | Shahar Brown | Kama Kolton/Yasmin Farber | Maya Weinberg
Élőzene | Karni Postel
Jelmez | Lulu Liam
Színpad | Anat Sternschauss
Fény | Jackie Shemesh

Fotó: Jedlicska Márton
Ladjánszki Márta > silent witnesses [néma tanú]
A Budapest Fringe Fesztivál díjazottja
2007.10.17 20:00
2007.10.18 20:00
Bakelit M.A.C.
Ladjánszki Márta legújabb alkotása őszinte és nyers vallomás a testiségről. A táncos-koreográfus szólóját a térben két zenész barátja, Jávorka Ádám és Varga Zsolt tekintete és zenéje kíséri. "Szeretnék kendőzetlenül és nyíltan foglalkozni a test testhez feszülésével, és ezt szeretném a figyelem csendjében tenni - írja Ladjánszki. Ami persze nem jelenti azt, hogy zenét nem használunk, sőt, nagyon körültekintően keressük a megfelelő hangot az akciókhoz, a jelenetekhez, a jelenlétekhez, a kapcsolódásokhoz. Egyfajta vallomás a darab, amelynek mi is és a nézők is néma tanúi vagyunk!" A silent witnesses magyarországi bemutatójára a Budapesti Őszi Fesztivál keretében kerül sor, a produkció premierjét a rangos szentpétervári kortárs tánc- és társművészeti seregszemlén, a Body Navigation fesztiválon tartották idén júniusban.
Ladjánszki, a hazai kortárs tánc egyik legkarakteresebb alakja, kereken egy évtizeddel ezelőtt robbant be a köztudatba az Inspiráció'97 estjén, ahol a Mikor iszom a semmit, mikor a csókját? című rövid koreográfiát mutatta be társaival. Az alkalmilag összeállt csapat hamarosan felvette a KompMánia nevet. Az izgalmas produkciók sorát létrehozó formációt a Szkéné Színház fogadta be, a társulatot Ladjánszki Csabai Attilával alapította s vezette 2002-es távozásáig, amely szólókarrierjének kezdetét is jelentette.
Alkotók | Előadók> Ladjánszki Márta | Jávorka Ádám | Varga Zsolt
Koncepció | Ladjánszki Márta
Pappa TARAHUMARA [J]: Három nővér
2007.10.19 20:00
2007.10.20 20:00
TRAFÓ - Kortárs Művészetek Háza
Egy akrobatikus mutatványosairól ismert észak-mexikói indián törzstől, a tarahumaráktól kölcsönözte a nevét a japán színházművészet egyik legizgalmasabb színfoltjának tartott társulat. Hiroshi Koike negyedszázada alapította együttesét, amely színházként indult, de igen gyorsan a tánc, egészen pontosan a fizikai táncszínház felé fordult. Attraktív-akrobatikus produkcióikban megtalálhatóak a butoh, a no és a kabuki elemei egyaránt, ám a létrejött Tarahumara-stílus ízig-vérig modern. Több előadásukban nyúltak már a klasszikus drámairodalom egy-egy darabjához, így az elmúlt években elkészítették a maguk Macbeth- és Hamlet-átiratát. Shakespeare-től most Csehov felé fordultak, de az egyórás táncalkotás a Három nővért csupán kiindulópontként használja: a játék három szereplője történetesen nő, akik akár testvérek is lehetnek. Hiroshi Koike az 1960-as évek Japánjába helyezi a cselekményt. A három hős három életszakaszban jelenik meg előttünk: pajkos gyerekek, majd csábító "tinidémonok", végül lecsitult, a felnőttlét kapujában álló, fiatal nők. Játékuk-történetük nem csupán a nőiség misztikus, gyötrelmes, meglepetésekkel teli világába, hanem a japán kultúra belső tájaira tett utazásként is felfogható.
Rendező | Hiroshi Koike
Közreműködik >Mao Arata | Makie Sekiguchi | Sachiko Shirai
Zene | Junichi Matsumodo
Jelmez | Misuzu Kubozono
Fény | Yukiko Sekine | Mayumi Uekawa
Forrás: Budapesti Őszi Fesztivál / bof.hu
Dupla játszma
Réti Anna és Hód Adrienn estje>>
Édes szívem, ribanc vagy
Ősbemutató Gergye Krisztián rendezésében>>