Bemutató: 2007. január 25-26., 20.00 óra Trafó KMH
A fiatal magyar táncos/koreográfus, Nagy Andrea saját darabjával most mutatkozik be első alkalommal a Trafóban. A program érdekessége, hogy az előadás egy részletével novemberben munkabemutatóként a Temps d'Images Fesztivál keretében már találkozhatott a közönség. Az állapotrajz most kiteljesedik.
Nagy Andrea 1991-ben szerzett diplomát a Magyar Táncművészeti Főiskolán, néptánc szakon. Szakmai pályáján több modern műfajba is belekóstolt, egy évet töltött Angers-ban, a Centre National de Danse Contemporaine-ben és olyan meghatározó társulatokkal működött együtt, mint a Honvéd Táncszínház, a Phoeus Táncegyüttes vagy az Artus. 2001-től saját koreográfiákkal is jelentkezik, s kompozíciói - melyekben a tiszta táncot állítja a középpontba - elmélyült, érzékeny figyelemről, elméleti felkészültségről, innovatív szellemiségről tanúskodnak. Angyaltér című egyfelvonásosa - amely Lábán Rudolf térharmónia elméletének ihletésére született - Veszprémben A tánc fesztiválján 2003-ban Pro Futuro díjat nyert.
Új koreográfiája, az Éneklő ízületek komplex élményt ígérő darab, amelyben a tánc, a vizualitás, a hang egyformán hangsúlyos szerepet kap. Az alkotók felhasználták lejegyzésre Lábán Rudolf táncjelírás rendszerét is, amely révén a tánc lejegyezhetővé vált, hasonlóan ahhoz, ahogy a kotta rögzíti a hangokat.
"A tánc lehetőséget kínál ahhoz, hogy felfedezzük testünk adottságait, elfogadjuk olyannak, amilyen, és feltérképezzük szabadságunkat, kreativitásunkat, mozgásterünket, lehetőségeinket. Előadásomban - amelyben alkotótársaim segítségével test, szellem és lélek egységéről, ezek integrációjáról szeretnék beszélni - rezgések, hangok, kalligrafikus és írásjelek, animáció és szöveg is szerepel." (Nagy Andrea)
Koreográfia, tánc: Nagy Andrea
Énekes: Tóth Evelin
Hegedűművész: Győrffy Gergő
Színész: Rimóczi István
Koncepció, látványterv: Terebessy Tóbiás - Medence Csoport
Dramaturgia: Kaposi Viktória
Zene: J. S. Bach, Maróti Emese
Szövegíró: Peer Krisztián
Jelmez: Fekete Dóra
Animáció: Tasnádi József
Kalligrafikus jelek: Szarka Fedor Guido
Táncjelírás: Fügedi János
Hangmérnök: Németh Márton
Világítás: Nagy Zoltán
Támogatók: NKA, OKM, Fővárosi Önkormányzat Kulturális Bizottsága, Flórián Műhely, Artus Stúdió, Gesztus Műhely Egyesület, Új Előadóművészeti Alapítvány, Medence Csoport, Sín Kulturális Központ, TDI, Kultúra 2000