2005-ben ismét az Operettszínház színpadán kerül átadásra az
EuróPAS Magyar Táncdíj.
A díj neve a francia PAS = lépés alapján keletkezett - az Európa
és a PAS szó összevonásából. Így lett a díj jelképes üzenete:
"Egy lépés Európa felé - egy lépéssel Európában!"

A TÁNCMŰVÉSZET című folyóirat szakmai díját az idén is professzionális
művészek vagy társulatok kapják, a díj odaítéléséig végzett művészi
teljesítményük alapján.
Magyarországon a Táncművészet című folyóirat az egyetlen kulturális
folyóirat, amely immár 1993 óta saját szakmai díjjal rendelkezik.
A díj alapításának és adományozásának célja, Kaán Zsuzsa alapító-főszerkesztő
szerint: "a magyar táncművészet népszerűsítése, a kiemelkedő
magyar és külföldi táncosok és társulatok elismertetése, és a
Táncművészet című szaklap népszerűsítése."
A díjat független grémium ítéli oda, amely döntő többségében a
táncszakma, a színházi élet és a közélet jeles, a közönség által
is elismert személyiségeiből áll. A kuratórium tagjai: Esztergályos
Cecília, Nádasi Myrtill, Pártay Lilla, dr. Bárándy György, Szinetár
Miklós, Galambos Tibor. Elnök: Kaán Zsuzsa.
A EuróPAS-díjat 2006. május 1-jén tizenharmadik alkalommal adták át aBudapesti Operettszínház színpadán.
Az idei díjazottak:
1. A �Magyarországon muködô magyar táncos� kategóriájában, �klasszikus
balett� ágazatban: BAJÁRI LEVENTE (Magyar Nemzeti Balett)
2. A �Magyarországon muködô magyar táncos� kategóriájában, �modern
balett� ágazatban: SÓTHY VIRÁG (Gyôri Balett)
3. A �Magyarországon muködô magyar táncos� kategóriájában, �néptánc�
ágazatban: BOZÁR LÁSZLÓ (Honvéd Táncszínház)
4. A �Magyarországon muködô külföldi táncos� kategóriájában, �klasszikus
balett� ágazatban: ANNA TSYGANKOVA (Bolsoj Balett, Magyar Nemzeti
Balett)
5. A �Magyarországon muködô társulat� kategóriájában, �versenytánc�
ágazatban: MISKOLCI KÖDMÖN FORMÁCIÓS TÁNCEGYÜTTES
A díj átadása egy gálaesttel: az III. Nemzetközi EuróPAS-Gálával
folytatódott, amelynek szlogenje: �Tánccal Európában!�
A díszvendég köszöntője:
Hölgyeim és Uraim!
2004. május elsején hazánk csatlakozott az Európai Únióhoz. Ezzel
valóra vált Antall József külpolitikájának legfontosabb célkituzése.
Az, hogy Magyarország az Európai Közösség tagjai közé tartozzon.
Mi, akik megérhettük ezt a napot, mással nem is ünnepelhetnénk
a csatlakozás második évfordulóját, mint egy gyönyöru táncesttel!
A tánc a régmúlt idôkben is az emberi érzelmeknek � mint a szeretet,
a gyulölet, az öröm és bánat � mozdulatokkal történô kifejezése
volt. A törzsi háborúk idején harci és gyôzelmi táncot jártak,
a túlvilággal való kapcsolatukat kultikus táncokkal fejezték ki.
E táncok fejlôdése, átalakulása során jöttek létre a nemzetek
mai, egyéni táncai:
a néptáncok.
A XIX., a XX. és a XXI. század társas és színpadi táncai, mint
például a balett is, mind magukon viselik azokat az ismertetô
jegyeket, amelyek arra az országra utalnak, ahol a tánc stílusa
megszületett. Ugyanakkor nemzetek felettiek! Különbözôségükben
is összekötnek, mert világszerte és Európa-szerte táncolják.
Így válik a tánc a soknemzetiségu, mégis egységet képezô Európai
Únió egyik jelképévé.
Budapest, 2006. május 1.
Antall Józsefné, az EU-csatlakozást kezdeményezô miniszterelnök
felesége
Országos védnök:
Mandur László, az Országgyulés alelnöke
Szakmai védnök:
Seregi László, a Magyar Állami Operaház vezetô koreográfusa
A gálaesten kizárólag az EuróPAS Magyar Táncdíj korábbi és idei
kitüntetettjei léptek fel:
I. rész
1. Timár Sándor�népzene: Kalotaszegi mulatság
CSILLAGSZEMUEK (EuróPAS-díjas: 2002-ben)
2. Juhász Zsolt�Gönczöl zenekar: Cigánybotoló és szászcsávási
csingerálás
BM DUNA MUVÉSZEGYÜTTES (EuróPAS-díjas: 1996-ban)
3. Timár Sándor�Bartók Béla: Párosító (A �Hegeduduók� részleteire)
CSILLAGSZEMUEK (EuróPAS-díjas: 2002-ben)
4. Makovinyi Tibor�Bartók Béla: Kettôs (A �Hegeduduók� részleteire)
Elôadja: BOZÁR LÁSZLÓ (EuróPAS-díjas: 2006-ban) és NAGY B. ANETTE,
az 1994-ben EuróPAS-Díjas HONVÉD TÁNCEGYÜTTES tagja
5. Mihályi Gábor: Méhkeréki román táncok (Részlet a Földön apám
fia volnék címu produkcióból)
MAGYAR ÁLLAMI NÉPI EGYÜTTES (EuróPAS-díjas: 1994-ben)
6. Foltin Jolán�Hegedôs zenekar: Finálé (Részlet a Ki népei vagytok?
címu produkcióból)
HONVÉD TÁNCEGYÜTTES (EuróPAS-díjas: 1994-ben)
1. Egerházi Attila�Nicola Porpora: Zárt függönyök
LINDA SCHNEIDEROVA, a Debreceni Balett szólistája és IFJ. NAGY ZOLTÁN (EuróPAS-díjas: 1998-ban), a 2002-ben EuróPAS-díjas MAGYAR NEMZETI BALETT szólistája
2. Mihail Fokin�Saint-Sëans: A haldokló hattyú
ANNA TSYGANKOVA (EuróPAS-díjas: 2006-ban), a MAGYAR NEMZETI BALETT szólistája
3. Lukács András�Philip Glass: Örvény
BAJÁRI LEVENTE (EuróPAS-díjas: 2006-ban), a MAGYAR NEMZETI BALETT szólistája és BACSKAI ILDIKÓ, a MAGYAR NEMZETI BALETT tagja
4. Raphael Bianco�Charles Ives: Víziók
SÓTHY VIRÁG (EuróPAS-díjas: 2006-ban), az 1997-ben EuróPAS-díjas GYÔRI BALETT szólistája
5. Lippai Andrea�flamenco zene: Dientos por Tango
LIPPAI ANDREA (EuróPAS-díjas: 2004-ben) és zenekara
6. Simon Csaba�St. Martin: Szerelem és gyulölet
MISKOLCI KÖDMÖN FORMÁCIÓS TÁNCEGYÜTTES (EuróPAS-díjas: 2006-ban)