A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

A Madách Színház, MADÁCH MUSICAL MŰHELY elnevezéssel, 2006 szeptemberétől három éves zenés színészképző stúdiót indít, melynek elvégzése után lehetőség nyílik a színész II. szakképesítés megszerzésére.

A stúdióban a színház és a színházi szakma kiváló és méltán elismert muvész egyéniségei tanítanak. Különleges lehetőség, hogy a felvett növendékek az oktatás mellett már az első évtől kezdve színpadi gyakorlaton vehetnek részt.
Részesei lehetnek a Madách Színház nagysikeru repertoárjának, és tehetségüktol függoen, kisebb-nagyobb szerepekben is felléphetnek. Továbbá meghívást kapnak induló új zenés produkciók meghallgatásaira.
A színház vezetoségének szándéka, hogy a magasabb évfolyamokon speciális kurzusok megtartására kiváló szakembereket hív meg.

A felvételizőknek énekszámokat, verseket és monológokat kell eloadniuk, valamint mozgáskészségük felmérésére is sor kerül. Elsősorban jó hangi adottságokkal és mozgáskészséggel rendelkező, a zenés színház iránt tehetséget és elkötelezettséget érzo érettségizett fiatalok jelentkezését várjuk.

A felvételi vizsgák időpontja: 2006. június 6-9.

A jelentkezéseket önéletrajzzal 2006. május 15-ig kell a Madách Színház titkárságára eljuttatni. Cím: Madách Színház 1073 Bp. Erzsébet krt. 29-33. / Madách Musical Muhely.

A Stúdióban tanító szakmai tanárok:

Színészmesterség, osztályvezető tanár: Dunai Tamás színművész

Színpadi hatás elemei: Müller Péter író

Művészi beszéd: Bencze Ilona színművész

Zenés mesterség: Huvösvölgyi Ildikó színművész

Színpadi mozgás, balett: Sárközi Gyula , Sterbinszky László balettmesterek

Modern tánc, musical, sztepp:
Molnár Ferenc, Jurányi Patrik, Szikora Boglárka táncművészek

Ének, hangképzés: Lovas Gabi kórusvezeto, Kozma Rózsa magánénekes

A színészképzés a következő területeket öleli fel:

Szakmai tárgyak: színészmesterség, zenés mesterség (szolfézs, zeneelmélet, kottaolvasás, összhangzattan, többszólamú éneklés), muvészi beszéd, beszédtechnika, ének, hangképzés, színpadi mozgás, balett, tánc, musical, sztepp
Elméleti tárgyak: színház- és drámatörténet, dramaturgia és muelemzés, muvelodéstörténet, színpadi hatás elemei
A színész II. elméleti vizsga tantárgyait a színház- és drámatörténet, a dramaturgia és muelemzés, valamint a muvelodéstörténet alkotják.
A kötelezo színpadi gyakorlat tantárgy keretében a hallgatók már az első évben bekerülnek a Madách Színház repertoáron lévő darabjaiba, és a készülő új produkciókba.

A jelentkezés feltételei:

Iskolai előképzettség: érettségi vizsga (érettségi bizonyítvány)
Egészségügyi feltételek: egészségügyi alkalmasság (orvosi alkalmassági vélemény)
Jelentkezési korhatár: 26 év.
A mellékelt csekken befizetett 3.000 forint vizsgadíj
A felvételi vizsgára jelentkezni május 15-ig lehet a színház Hársfa utcai portáján átveheto nyomtatvány kitöltésével, valamint a felvételi vizsga díjának befizetésével.

A felvételi vizsga követelményei:

5 VERS, PRÓZA
3 DRÁMARÉSZLET, MONOLÓG
10 KÜLÖNBÖZO KARAKTERÜ DAL. Ezek lehetnek népdalok, mudalok, sanzonok, esetleg opera, operett és musical részletek.
MOZGÁSKÉSZSÉG felmérése

Képzési rendszer: a stúdióban folyó képzés iskolarendszeren kívüli felnottképzés keretében történik.
A képzési program, a tanítandó tárgyak, azok tematikája tekintetében a Muvelodés és Közoktatási Minisztérium által kiadott: A színész II. szakképesítés központi programját veszi alapul.
Ily módon lehetoséget biztosít arra, hogy a három éves képzés végén a növendékek a színész II. (OKJ szám: 52 1832 01) szakvizsga követelményeinek gyakorlati és elméleti vonatkozásban megfeleljenek.

Képzési idő: 3 év

A tandíj összege: 160 000 forint / félév

Az induló osztály tervezett létszáma 14 fő

A tanév 36 hétből áll. Az oktatás szeptember közepén kezdődik, és június közepén végződik. A felvételt nyert hallgatókkal a színház, képzési szerződést köt.