2006. március 26. 18.00 óra, Hagyományok
Háza
A csíkszeredai hivatásos Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes három évtizedes hagyományra épül. Fő célkitűzése az értékmegőrzés, értékcsere és értékteremtés. Feladatának tekinti, hogy ápolja az erdélyi folklórt, feldolgozza és bemutassa a térség táncait. Céljait a romániai magyarság folklórkincsének gyűjtésével, megőrzésével, ezeknek magas szintű színpadra-vitelével igyekszik és sokféle eszközzel történő terjesztésével, a �csak tiszta forrásból� jelszó szem előtt tartásával próbálja elérni.

Az együttes, megalakulása óta közel 1000 előadást tartott. Fellépett
a legkisebb, legeldugottabb erdélyi falvakban, de a legnagyobb
magyarországi és romániai városok közönsége előtt is. Hitvallásuk,
hogy helyzetüknél fogva felelősek minden népi érték felkutatásáért
és megőrzéséért. Ezért szerveznek táncházakat, fesztiválokat,
táborokat és gondoskodnak az utánpótlás neveléséről is. Előadás-
és turnésorozataikat utánpótlásképző csoportok oktatása, népzene-
és néptánctáborok, fesztiválok, táncházak folyamatos szervezése,
rádiós énektanítások, folklórgyűjtések követték. A Mezőségi szórványmagyarok
Vicei Találkozójának, valamint a Prímások Találkozójának értelmi
szerzője és szervezője. Évente több mint száz előadást tartanak,
ezeket a hitelesség, az eredetiség jellemzi, amelyet a még élő
hagyományok gyűjtésével és ennek színpadra vitelével sikerül elérniük.
Eddigi eredményeik, szakembereinek tehetsége, közönségszolgáló
előadásainak sikere, szakmai elismertsége, nemcsak határainkon
belül, hanem nemzetközi téren is visszhangot, tiszteletet keltettek.
A csapat háta mögött több sikeres ausztriai, németországi, svédországi és magyarországi turné van. Az együttes igazgatója, András Mihály 1996-ban EMKE-díjat kapott.
A program első részében a Farsang Illés szekerén c. műsor kerül
bemutatására.
Rendező-koreográfus: Orza Călin, zenei szerkesztő: Szalay Zoltán,
művészeti vezető: András Mihály igazgató.
A második rész a Pakulárnóta c. műsor, amelyben a Kalotaszegről ismert tejbemérés vagy juhmérés népszokása és az ezeket keretező rítusok kerülnek színre.
Koreográfus: Orza Călin, zenei szerkesztő: Mohácsy Albert.