2006. február 17. 19.00
Helyszín: Hagyományok Háza, Budapest, I. ker. Corvin tér 8.
Aprók tánca
2006. február 17-től péntekenként Aprók tánca címmel gyermekeknek
kínálnak kitűnő szórakozási lehetőséget a Hagyományok Háza programszervezői.
Az Aprók táncában a kicsik kézműveskedhetnek, játszhatnak, táncolhatnak,
énekelhetnek, mesét hallgathatnak, ismerkedhetnek az esztendő
népszokásaival. Minden héten más hangszerek húzzák a talpalávalót:
duda, tekerő, furulya, hegedű, kontra, bőgő, koboz, gardon. A
Hagyományok Háza februári gyerek táncházai a farsang jegyében
zajlanak: lesz maskarázás, télűzés, fánkevés. A programot elsősorban
a 4-10 éves korosztálynak ajánlják a szervezők, akik februárban
17-én és 24-én 17-től 18.30-ig várják a gyermekeket.
Magyar Táncház
Az
Aprók Tánca után február 17-én 2006-ban először ismét jelentkezik
a Hagyományok Háza nagy sikerű rendezvénysorozata, a Magyar Táncház.
A rendezvény alkalom és helyszín arra, hogy a hivatásos együttesek
táncosa, zenészei és a műfaj iránt érdeklődők randevút adjanak
egymásnak.
A meghívott, gyakran határon túli adatközlő táncosok és zenészek
szereplését a Magyar Állami Népi Együttes táncosai és zenészei
segítik, állandó vendégként a Méta és a Tükrös együttes is táncházat
tart.
Február 17-én a Méta Együttes lép fel
Február 24-én Farsangi bál a Szászcsávási Zenekarral és táncosokkal
A táncház programja 2006. februártól májusig :
19.00 - 20.30 Tánctanítás - Mezőségi táncok
20.30 - 24.00 Mulatság