Mi,
a Miskolci Nemzeti Színház alakulófélben lévő önálló tánctagozatának
vezetői, saját bemutatóinkon túl rendkívül fontosnak tartjuk,
hogy a műfaj helyi barátai ne csak a Miskolci Tánctagozat darabjait
lássák, hanem módjuk legyen a kortárs táncszínház élvonalbeli
magyar együtteseit, alkotóit és előadásait is megismerni.
Célunk, hogy ezen a hétvégén igazi eseményt, színházi csemegét
kínáljunk. Szóljon a kulturális közélet Miskolcon ezen a három
napon a Közép-Európa Táncszínházról, és a kortárs színpadi táncművészetről.
Ezért szervezzük meg az idén első alkalommal a "Tánchétvége
Miskolcon" című programot a Miskolci Tél - 6. Kocsonyafesztivál
ideje alatt és eseményeinek sorában. A Tánchétvége vendége a Közép-Európa
Táncszínház. A négy előadás rendező-koreográfusa, a társulat művészeti
vezetője, Horváth Csaba. A Médeia című táncműben pedig a Miskolci
Tánctagozat vezetője, Krámer György is szerepel.
A Közép-Európa Táncszínházról
A társulat olyan táncszínházi nyelv megalkotására törekszik, mely
ön- és valóságismeretünk (aktuális) szövetében felfedezni, látni
és láttatni képes egy archaikus letűntnek hitt, de ösztöneinkben
megőrzött világ jeleit. Egy olyan világét, mely a miénk: ott kísért
mozdulatainkban, munkál zsigereinkben, megbújik szavainkban. Ez
az eleven jövővel terhes múlt korszerű kifejezőeszközökkel, sajátos
táncvezetési technikával megjeleníthető: hétköznapjaink prózájában
a rituálék költészete, közönséges, profán mozdulatainkban az ősi
szakrális ünnepek pátosza.
A négy évszak
Az
évszakok felfedezése, egymáshoz viszonyított különbözőségük hiteles
tapasztalata csak egy olyan ember érzékenységében történhetett,
aki képes volt egyben látni saját lelkének alakváltozatait és
a természet körforgásában rejlő lázas mozgásokat. Az a természet,
ami benne így megnyilatkozott, ettől kezdve azonos nyelvet beszélt
azzal a természettel, mely lakhelyéül szolgált. Mi más ez, ha
nem a hazatalálás kegyelmi pillanata, minden otthonteremtés lényegi
feltétele. Ezt a különleges hangoltságot, feltétlen békét csak
a zene szokta szóra bírni, többnyire csak benne tükröződik. Vivaldi
A négy évszaka egyértelmű bizonyíték rá. A tánc nyelvi adottságaira
bízni nagy valószínűséggel istenkísértést jelent.
De hol az az erő, mely ellenállni tud egy ilyen hívásnak...
2006. február 17. péntek, 19 óra - Kamaraszínház
Nagyvárosi ikonok
"
Pilinszky János költészete kezdetektől meghatározta művészi ambícióimat,
koreográfiai ténykedésemet. Mély elkötelezettséget takar hát,
ha szólóestem neki ajánlom, belőle építem. Ez, itt és most persze
még csak azt jelenti, hogy a koreográfus önkorlátozást vállal:
éppen annyira kell majd az alkotási folyamatban fegyelmeznie,
alázatra bírnia önmagát, mint amilyen fegyelemmel és alázattal
mondta ki a költő - vagy éppen hallgatta el - az egykoron rábízott
szavakat." - írta a rendező-koreográfus-táncos, Horváth Csaba.
2006. február 18. szombat, 17 óra - Csarnok
Médeia
" Horváth Csaba Médeiájában nincs Médeia, Iászón sincs, nincs
benne aranygyapjú, kolkhiszi varázslat meg sárkányfogvetemény.
Horváth Médeiaja a modern kor érzékeny emberi kapcsolatait, állandó
konfliktusait ábrázolja. Örök téma, a Medeia története is erről
szól. A darab értékes, a koreográfia és a rendezés következetes.
Különösen jól sikerült, a négy fő alak eltérő jellemének bemutatása.
Ebben nyilván alkotói szerepük van, a kitűnő előadóknak. A Vati
Tamás megformálta figura a legfiatalabb, energikus, néha szertelen,
de összetett, bonyolult. Zarnóczai Gizella jellemfejlődése járja
be a legnagyobb utat, szeretet éhsége, szenvedése együttérzést
vált ki. Krámer György hitelesen ábrázolja a riadt, tétova, néha
szerencsétlenkedő öregedő férfit. Prepeliczay Annamária alakítása
kiemelkedő, titkot rejtő, fáradt Liv Ullmann - arca csodálatosan
sugárzik."
Kutszegi Csaba - Színház, 2004. április
2006. február 19. vasárnap, 19 óra - Csarnok
Dó ré mi
Táncszínház gyermekeknek és szülőknek. A Dó ré mi olyan beavatást
célzó családi előadás, melyben a mozgásnyelvi elemek nem pusztán
a mesemondást szolgálják, hanem maga a kortárs táncnyelv lesz
a főszereplő. Az pedig, ami megfelelni képes mind a gyerekeknek,
mind a táncszínház nyelvi adottságainak, az az önfeledt, semmivel
sem helyettesíthető játék...
2006. február 18. szombat, 11 óra - Kamaraszínház
Táncelőadások:
A négy évszak - 2006. február 17., 19 óra - Kamaraszínház
Nagyvárosi ikonok - 2006. február 18. 17 óra - Csarnok
Médeia - 2006. február 19., 19 óra - Csarnok
Dó ré mi - 2006. február 18., 11 óra - Kamaraszínház, gyermek
előadás
Bővebb információ a Közép-Európa Táncszínházról: www.cedt.hu
Koncert:
SZÁJBERGYEREK TURNÉ
Kistehén Tánczenekar
2006. február 18., este fél 9 - Kamaraszínház
Kiállítás:
Test - kép , táncfotókiállítás
Válogatás a VII. Veszprémi Táncfesztivál anyagából
2006. február 4 , március 24. Nagyszínház - nézőtéri foyer
A Tánchétvége Miskolcon programsorozat támogatója:Nemzeti Kulturális Alapprogram Igazgatósága, Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma