Rossz hírem van a magyar táncszakma számára. A Színházművészeti Egyetem hallgatói között ugyanis számos potenciális jövőbeni kortárs táncos akad. De nem ez a rossz hír. Hanem hogy ők - a független tánctársulatok jó részével ellentétben - tudják, hogy mi az a koncentráció és alázat. A Ladányi Andrea vezetésével készült két darab nem pusztán iskolai gyakorlatok sorozata, hanem megítélhető és szerethető táncszínházi alkotás. Különösképpen a 44 FEET című monstre darab mutat fel figyelemre méltó erényeket. Az izlandi című Tuttugu og tvier (Huszonkét láb) már gyengébb eresztés, de olykor itt is láthatunk lélegzetelállító képeket.

Szabadjon felhívnom a figyelmet, hogy Magyarországon nincs huszonkét szereplős minőségi kortárs táncszínház. Ez a bődületesen nagy szám - Lukáts Andor osztályának létszáma. Ők huszonketten negyedéves színésznövendékek, akik elvileg a képzés végeztével egyenként szerződnek le színházakhoz. Már most szeretném előre elsiratni azt a táncszínházi társulatot, amelyet ez a huszonkét tehetséges, szép és nemes fiatal alkothatna, méltó párjaként a DV8-nek vagy bármely világhírű csapatnak. Ha valamilyen úton-módon együtt maradnának, és színészi és táncos technikáikat egyesítve ihletett rendezőkkel és koreográfusokkal dolgoznának együtt, soha nem látott minőség jöhetne létre. Képzésük során Lukátstól figyelmet, koncentrációt és egyedülálló technikákat tanulnak. Ladányi Andrea - akinek sikerüket köszönhetik - az egész világon páratlan rendszert vezetett be a "főiskolán": háromhetes kurzusokban különböző táncmódszereket sajátítanak el, harci technikákat és mindenféle fogást, ami a test feletti uralomhoz szükséges.

Hogy gyakorló színészként mindezt jól kamatoztathassák, két feltételnek kell teljesülnie: egyrészt a rendezőknek tudniuk kell, milyen potenciál rejlik egy-egy ilyen "táncszínészben", másrészt az intézménynek minél több hozzájuk hasonló képzettségű színészt kellene útjára bocsátania. Hiszen hiába akar majd a frissen végzett, mondjuk, felugrani a partnere vállára, ha az adott társulatban senki sem képes megtartani a súlyát. Honi színjátszásunk reformja nemcsak a színészképzés megújhodását, a rendezők újszerű tanítását is megköveteli. A dolog másik oldaláról is essen szó, mégpedig a táncszakma remélt nyereségéről. Sajátos gondolkodásmódú és technikájú, friss ötleteket és lehetőségeket hordozó, új emberanyag pumpálhat friss vért az olykor elmeszesedni látszó szakmai erekbe. Az egyik legfontosabb: ha valaki közülük táncosként dolgozna majdan, tudni fogja, miként kell megszólalni a színpadon. Ezért jogos azt gondolnunk, hogy az új képzés talán új műfajok megszületését is elősegítheti.
A 44 FEET című első darabjuk számomra katartikus élmény volt. Noha láthatóan kissé iskolás, vizsgadarab ízű, mégis megállja a helyét önállóan. Kisebb jelenetekből - duókból, triókból stb. - van összeállítva, de a mozaikszerű elrendezés talán még erősíti is a hatást. A habarcs, ami összetartja e színes egyveleget, nem más, mint a ritmus. Ahogy belépünk, a feketébe öltözött fiatalok lassan, szellemek gyanánt mozognak a színpadon. Majd saját testükkel ritmust generálnak. Csapják a lábukat, dobolnak a combjukon, pofozzák a párjuk arcát. Bizony, a pofon igen hasznos ritmushangszer. Ez az elszánt, kemény dobbanós ritmus végiglüktet az egész előadáson. Láthatatlanul ott bujkál a legkisebb mozdulatban is. A Ladányi által összerendezett darab nem akar sokat mondani. Talán épp ezért olyan ütős. Pontos és dinamikus. Olyan, mint egy olajozottan működő hadigépezet.
A nagy precizitás közepette lenyűgözően finom és okos jeleneteket láthatunk. Az első ilyen egy verekedés. De nem akármilyen. Krisztik Csaba és Mészáros Tibor meghökkentő alapossággal idézi a Mátrix című film egyik, Neo és Smith ügynök közötti klasszikus verekedését. A színészek egy az egyben, még a filmbéli lassításokat is betartva másolták le a jelenetet. Körülöttük élő hátteret alkot húsz társuk. Érdekes, hogy semmi, sem a zene, sem a szituáció nem emlékeztet a filmre, mégis azonnal látjuk, honnan származik. Ez két következtetéssel jár: ez a verekedés a mozi egyik emblematikus pontja, a színésznövendékek pedig precíz másolók és jó esztéták. A gyönyörű jelenetek sorából kiemelkedik egy össztánc, ami voltaképpen egy dal. Csak kitűnő énekhangjukat és a testüket használják. Különálló fiú- és lánycsapat kezdi, majd összevegyülnek és párokba rendeződnek. Határozottan heroikus hangulat uralkodik, mintha Pedro Almodóvar egyik filmjének betétjét látnánk. Más ritmusban énekelnek, és más ritmusban mozognak. Olykor az ének üteme teljesen eltér a lábdobogástól. Bravúros teljesítmény.
A harmadik jelenet egy csodálatos kvartett. Három fiú és egy lány (Sipos Vera, Hajdú László, Mercs János, Kovács Lehel) táncol, illetve erőgyakorlatokat mutat be. Halkan lebeg egy harmonika hangja, és ők e metafizikai szomorúságra lassan és méltóságteljesen váltogatják pózaikat. Olyasmit látunk, ami a jógához vagy valami keleti meditatív gyakorlathoz hasonlít. A szekvencia elején levetkőznek. Ezzel is jelzik a pőre szépség és a meditáció kapcsolatát. Maguk a gyakorlatok - az emberi bőr és a rávetülő lámpaárnyék kontrasztjában - márványszobrokká alakítják a testeket, egyetlen tömeggé formálva az alakokat.
A negyvenperces előadás végső darabja újabb bravúr. Miközben a háttérben egy alak karjait mintegy varázsolva mozgatja, a társulat többi tagja gyilkossági jeleneteket játszik el. A földön fekvő párok a zene ütemére hasizmukat összerántva dobják magukat a levegőbe. E fitneszgyakorlatnak is beváló mozdulatsor igen erős: a gesztikuláló férfialak önmagát öli meg, miközben a többiek ütemesen a talajhoz ütik magukat. Félelmetes látvány. Végül mindenki meghal, és elsötétül a színpad. A 44 FEET több annál, minthogy egy művészeti iskola vizsgadarabja legyen. Potenciált hordoz magában: egy eljövendő módszer és stílus ígérete.
Ez az ígéret a Tuttugu og tvier című második alkotásra is igaz. A 44 FEET-tel ellentétben azonban ez a darab már egy koncepció szervezőelve szerint készült. Egy különös, nyomorék társadalmat ábrázol, nyomorék történetekkel. Sajnos kevésbé sikerült, mint az előző. Ennek oka, reméljük, nem az, hogy Ladányi itt zöld utat engedett a diákok saját koreográfiáinak. Talán a túlzottan direkt közlés miatt nem sikerül magasztos élménnyé avatni az alkotást. Az üvöltések, hörrenések időnként nemhogy nem gondolkoztatnának el, inkább nevetésre ingerelnek. Egyszóval: a Tuttugu og tvier kissé infantilis. Rögtön tegyük hozzá, hogy a diákok éppolyan fegyelmezettséggel és odaadással mozognak, mint korábban. A munka most is minőségi, csak az idea sekélyes.
Helyenként azonban itt is egészen kivételes mozzanatokra figyelhetünk fel. Most csak egyet emelnék ki, amely, azt hiszem, méltán pályázhat "a szezon legszebb jelenete" címre. A darab második harmadában ugyanis egy szőke lány (Vass Teréz) lép színre, párja (Hajdú László) pedig fejjel lefelé lóg rajta. Mintha valamilyen amorf szörnyeteg lépne a színpad közepére. Majd egy olyan duettet mutatnak be, melyben az akrobatika keveredik a kontakt tánccal, a légszerűség a földi súllyal. Csengettyűhangokra zajlik a jelenet, és ritka az ennél jobban eltalált zeneválasztás ritkán akad. A duett �szeme", csúcspontja, amikor a törékeny lány kifeszíti két lábát, és a földön fekvő partnere felemeli őt. Ily módon harangként himbálózik a csengőszóra. E harangjelenetre méltán lehet büszke az iskola, ahol Ladányi Andrea munkamódszerével a meghívott kurzusvezetők az ifjú magyar színészek új generációját nevelik. A fiatalok lassacskán megkapják a diplomájukat. Már csak arra kell figyelni, nehogy elvesszenek.

Mestyán Ádám

LA dance department � Színművészeti Egyetem, MU Színház
44 FEET

Zeneszerző: Sáry Bánk.
Zenei munkatárs: Kiss Erzsi.
Zene: Astor Piazzolla, Kimo Pohjonen.
Jelmez: Ladányi Andrea.
Tuttugu og tvier
Zene: Sigur Ros, Resina.
Jelmez-látvány: Ladányi Andrea.
Koreográfia: a szereplők.
Szereplők: Andrássy Máté, Barnák László, Egres Katinka, Érsek-Obádovics Mercédesz, Földeáki Nóra, Hajdú László Szabolcs, Kádas József, Kovács Lehel, Kovács Olga, Krisztik Csaba, Martinovics Dorina, Mercs János, Mészáros Tibor, Miklós Marcell, Mózes Balázs, Nagy Cecília, Nagy Péter, Nemes Vanda, Simkó Katalin, Sipos Vera, Tompa Ádám, Vass Teréz.
Kurzusvezetők: Gyöngyösi Tamás, Katona Gábor, Rácz Attila, Lakatos János. Művészeti vezető: Ladányi Andrea.

A "44 FEET", eredetileg a Színház- és Filmmuvészeti Egyetem II. éves színészhallgatóinak vizsgaelőadása volt, mely a Ladányi Andrea által bevezetett új mozgásképzési rendszer eredménye. A 22 fős színészosztály vizsgaelőadása azóta önálló előadássá érett. Az Egyetem Mozgástanszékének tanárai, koreográfusai által komponált muben a színészhallgatók olyan tánckart alkotnak, ahol az előadók saját testüket használva hangszerként, zeneileg saját maguk kísérik az előadást.