Valami ősi, az emberiség által számtalan formában kiélt késztetésre hallgatva hozta létre produkcióját az Élőkép Társulat, napjaink egyik legizgalmasabb színpadművészeti csoportosulása. A Lepkévé válás emberek megalkotta és működtette, "embermentes" színjáték: mozgás és látványszínház, mely a természet valós, vagy kitalált formáinak, lényeinek meghökkentő felvonulása. Amit Bérczi Zsófia és Terebessy Tóbiás a két "az iparművészet területéről a színház világába érkezett" Élőkép-vezető e munkájában - korábbi alkotásai nyomdokain - létrehozott, egyedi, besorolhatatlan és bódítóan izgalmas.

A természet leutánzása az ősember vadász-rituáléitól a szecesszió míves, növényi indáiig örök, szükségszerű késztetésként van jelen az emberiség történetében. A minél tökéletesebben megragadni, imitálni vágyott állati mozdulatok, a natúra önmagában, organikusan tökéletes formáinak leképezése mágikus kihívást jelent. A Lepkévé válás formáit elnézve az embernek saját rácsodálkozásai jutnak eszébe: ahogyan hosszasan bámul egy légies finomságú virágkelyhet a réten hasalva, vagy egy szeszélyesen csipkézett, elképesztő formákat néhány négyzetcentiméterén hordozó csigaházat a tengerpart fövenyén. A természet évmilliók óta bűvösen ismétlődő, hajszálpontosan, millió, milliárd példányban reprodukált csodái rabul ejtik érzékeinket. Az ember mohóságában pedig újra és újra megpróbál belepiszkálni e remekekbe. A nyaralóhelyek szuvenírboltjainak kirakatában sorakozó, pingált kagylókból összegányolt, visszataszító ajándéktárgyak, a preparált lényekből készült, gyomorforgató vackok piaca hatalmas. De vajon van-e érdemi különbség egy gyönyörű kagylóhéjakból összerakott vitorláshajó, egy preparált, felöltöztetett nyúltetemből, vagy szarvasagancsból elkészített vadásztárgy és egy kagylóhéjból és mérhetetlen mennyiségű aranyból megalkotott, reneszánsz ivóserleg között? Voltaképp nincs. Mindegyik esetében a természetet tárgyakban is birtokba venni kívánó, önelégült ember züllöttségével találkozhatunk - művészeti érték tekintetében roppant módon eltérő formában. A Lepkévé válás a természet meghaladhatatlan, végtelen formakincsét és a formák mögött rejtőző, megfejthetetlen csodát igyekszik megismerni és megismertetni. Az Élőkép Társulat színpadán játékosan beazonosítható, vagy éppen kreatív fantázia szülte lények, formák, mozdulatok hemzsegnek.

Az előadás nem óvatosan kerülgeti tárgyát, hogy nehogy az ember című tárgykörbe sodródjon: nem görcsös távolságtartást észlelünk, hanem játékos kalandozást - kivételt ez alól a nyitókép percei jelentenek: a roppant látványos, elasztikus, izgalmasan világított színpad mélyén egy sárga huzatba csomagolt lény matat. Motyogását kihangosítva halljuk: a figura a háttér vásznát a túloldalról (ővele incselkedőn) cibáló, csavargató, láthatatlan lényekkel csacsog. Játéka kedves, szeretnivaló, és hosszas, hiszen a közönség jórésze pofátlan késéssel érkezik az előadásra - hősünk pedig az előjáték maga. (A megkomolyodás sokkal inkább praktikus, mintsem kispolgári gesztusa lenne, ha a Trafó végre egy merész huszárvágással útját állná az előadásaira negyed óra-húsz perc késéssel érkező nézőknek. A negyed kilenckor még tízesével érkezők, a játék megkezdése után, a sötét térbe csapatostul benyitogatók könnyen képesek tönkretenni mások estéjét.)

Halász Tamás
Fotók: Kardos Zsuzsa

A cikk folytatását a kontextus.hu oldalon olvashatják

LEPKÉVÉ VÁLÁS - KONSPIRÁCIÓ
Az Előkép Társulat előadása a Trafóban
Koncepció, díszlet, installáció, jelmez, vizuális tervezés: Terebessy Tóbiás, Bérczi Zsófia
Alkotótársak, szereplők: Bársony Júlia, Kántor Kata, Murányi Zsófia, Dékány Edit, Pete Orsolya, Garai Júlia, Lex Alexandra, Szarka Fedor Guido
Koreográfia: Kántor Kata, Murányi Zsófi
Vetítés, animáció: Molnár Márk, Szarka Fedor Guido
Koreográfia: Kántor Kata, Murányi Zsófi
Hangmontázs: Bársony Júlia

Rendező: BÉRCZI ZSÓFIA