Valami ősi,
az emberiség által számtalan formában kiélt késztetésre hallgatva
hozta létre produkcióját az Élőkép Társulat, napjaink egyik legizgalmasabb
színpadművészeti csoportosulása. A Lepkévé válás emberek megalkotta
és működtette, "embermentes" színjáték: mozgás és látványszínház,
mely a természet valós, vagy kitalált formáinak, lényeinek meghökkentő
felvonulása. Amit Bérczi Zsófia és Terebessy Tóbiás a két "az
iparművészet területéről a színház világába érkezett" Élőkép-vezető
e munkájában - korábbi alkotásai nyomdokain - létrehozott, egyedi,
besorolhatatlan és bódítóan izgalmas.
A természet leutánzása az ősember vadász-rituáléitól a szecesszió
míves, növényi indáiig örök, szükségszerű késztetésként van jelen
az emberiség történetében. A minél tökéletesebben megragadni,
imitálni vágyott állati mozdulatok, a natúra önmagában, organikusan
tökéletes formáinak leképezése mágikus kihívást jelent. A Lepkévé
válás formáit elnézve az embernek saját rácsodálkozásai jutnak
eszébe: ahogyan hosszasan bámul egy légies finomságú virágkelyhet
a réten hasalva, vagy egy szeszélyesen csipkézett, elképesztő
formákat néhány négyzetcentiméterén hordozó csigaházat a tengerpart
fövenyén. A természet évmilliók óta bűvösen ismétlődő, hajszálpontosan,
millió, milliárd példányban reprodukált csodái rabul ejtik érzékeinket.
Az ember mohóságában pedig újra és újra megpróbál belepiszkálni
e remekekbe. A nyaralóhelyek szuvenírboltjainak kirakatában sorakozó,
pingált kagylókból összegányolt, visszataszító ajándéktárgyak,
a preparált lényekből készült, gyomorforgató vackok piaca hatalmas.
De vajon van-e érdemi különbség egy gyönyörű kagylóhéjakból összerakott
vitorláshajó, egy preparált, felöltöztetett nyúltetemből, vagy
szarvasagancsból elkészített vadásztárgy és egy kagylóhéjból és
mérhetetlen mennyiségű aranyból megalkotott, reneszánsz ivóserleg
között? Voltaképp nincs. Mindegyik esetében a természetet tárgyakban
is birtokba venni kívánó, önelégült ember züllöttségével találkozhatunk
- művészeti érték tekintetében roppant módon eltérő formában.
A Lepkévé válás a természet meghaladhatatlan, végtelen formakincsét
és a formák mögött rejtőző, megfejthetetlen csodát igyekszik megismerni
és megismertetni. Az Élőkép Társulat színpadán játékosan beazonosítható,
vagy éppen kreatív fantázia szülte lények, formák, mozdulatok
hemzsegnek.
Az előadás
nem óvatosan kerülgeti tárgyát, hogy nehogy az ember című tárgykörbe
sodródjon: nem görcsös távolságtartást észlelünk, hanem játékos
kalandozást - kivételt ez alól a nyitókép percei jelentenek: a
roppant látványos, elasztikus, izgalmasan világított színpad mélyén
egy sárga huzatba csomagolt lény matat. Motyogását kihangosítva
halljuk: a figura a háttér vásznát a túloldalról (ővele incselkedőn)
cibáló, csavargató, láthatatlan lényekkel csacsog. Játéka kedves,
szeretnivaló, és hosszas, hiszen a közönség jórésze pofátlan késéssel
érkezik az előadásra - hősünk pedig az előjáték maga. (A megkomolyodás
sokkal inkább praktikus, mintsem kispolgári gesztusa lenne, ha
a Trafó végre egy merész huszárvágással útját állná az előadásaira
negyed óra-húsz perc késéssel érkező nézőknek. A negyed kilenckor
még tízesével érkezők, a játék megkezdése után, a sötét térbe
csapatostul benyitogatók könnyen képesek tönkretenni mások estéjét.)
Halász Tamás
Fotók: Kardos Zsuzsa
A cikk folytatását a kontextus.hu oldalon olvashatják
LEPKÉVÉ VÁLÁS - KONSPIRÁCIÓ
Az Előkép Társulat előadása a Trafóban
Koncepció, díszlet, installáció, jelmez, vizuális tervezés: Terebessy
Tóbiás, Bérczi Zsófia
Alkotótársak, szereplők: Bársony Júlia, Kántor Kata, Murányi Zsófia,
Dékány Edit, Pete Orsolya, Garai Júlia, Lex Alexandra, Szarka
Fedor Guido
Koreográfia: Kántor Kata, Murányi Zsófi
Vetítés, animáció: Molnár Márk, Szarka Fedor Guido
Koreográfia: Kántor Kata, Murányi Zsófi
Hangmontázs: Bársony Júlia
Rendező: BÉRCZI ZSÓFIA