Halász Glória: Tehetségkutató
- Részletek
Az Artus – Goda Gábor Társulata előadásához a Trafó részéről rendelt hívószavak: „installáció”, „keleti bölcsesség”, „japán” (utóbbi nyilván nagy kezdőbetűvel is helytálló). Utóbbi kettő az előadás filozófiáját és formáját adja, az „installáció” viszont a valósidejűségen túl a KAKASKAKASKAKAS esetében néha nyomasztó elnyújtottságot is jelent, ami a leleményesebb megoldásokat is unalmassá tompítja.
Halász Glória: Leltár
- Részletek
A címben álló 69:09 nem egy futballmérkőzés aránytalan végeredményét, hanem a hatvanas és a kétezres évek dimenzióját jelöli. Utóbbiból néz szembe fiatalkori önmagával az élete alkonyára ért főhős. A tükör, amit az előadás tart, profi mestermunka, de homályos.
Sz. Deme László: Godot a váróban
- Részletek
Az általam látott tavalyi előadásaihoz képest a Trafó szeptemberi felütése mintha visszavenne az elmúlt évad formabontó lendületéből: az Akram Khan Company és a Kínai Nemzeti Balett bahok című közös produkciójával hagyományosabb dramaturgiát és világosabb gondolat-világot kínál a nézőinek. Persze ez kizárólag a Trafó műsorának kontextusában értelmeződik könnyedebb és visszafogottabb, derűsebb és emészthetőbb darabnak, sok más színházunkban ez maga lenne a fenekestül való felforgatása a színpadi világnak, táncnak.
Sz. Deme László: Nomád
- Részletek
Halász Glória: Turkáló
- Részletek
Az előadás címében idézett köznapi bölcsesség („nem a ruha teszi az embert”) Réti Anna bemutatójában valóban visszájára fordul: itt az emberek teszik a ruhát. A két előadó (Réti Anna és Újvári Milán) egy játéktérnyi gönckupacból rángatja elő az így szintén előadóvá váló darabokat.
Vida Virág: Emelkedett pillanatok
- Részletek
A látványszínház viszonylag újkeletű fogalom. Interdiszciplináris előadói műfaj, amely valahol a színház és a cirkuszművészet határán helyezkedik el. A megvalósulás helyét tekintve létrejöhet utcán, cirkussátorban, különböző színházi terekben és más alternatív játszóhelyeken. Valójában és jó esetben számomra inkább művészi szintre emelt hatásvadászatot jelent. Hiszen minden, ami a színházban eszközként van jelen és egyre ámulatosabban bővíti ki a rendezői eszköztárat, az itt főszereplővé lép elő.
Vass Kata: Értelem és érzelem Szegeden
- Részletek
Vass Kata: Napraforgó tánc
- Részletek
Álomból valóságba rövid út vezet. Ezen, az illúziókkal teli mezsgyén egyensúlyoztunk a Kibbutz Contemporary Dance Company előadásának köszönhetően. A világhírű társulat Elérni a napot című koreográfiája tökéletesen megcélozta azt a határvonalat, melyen túl már szájbarágós lett volna a mese. A produkció nem oktat, viszont felnyitja szemünket.
Sz. Deme László: Svihák öröm
- Részletek
Két szikár és idős, energikus test. A Torres házaspár jócskán túllépte a táncosok virágkorát, de ez nem gátolja őket abban, hogy táncosként lépjenek fel. Szerencsére. Hiába öregedik a test, hiába esnek ki vadabb gyakorlatok a fizikum csendesedésével, sok mindent el lehet még táncolni, ha nem is azzal a ruganyossággal, mint fiatalon.
Vass Kata: A vágyak vonzásában
- Részletek
A Broadway nagysikerű zenés darabjaink látszólag egyszerű a receptje; magávalragadó zene, profi művészek, túlzó díszletek. Mielőtt készpénznek vennénk a fenti állításokat és legyintenénk egyet, nézzük meg a Madách Színház legújabb előadását. A Contact az éneklésen kívül mindenféle műfajt felvonultató Tony-díjas produkció, mely kétség kívül megosztja majd közönségét.