Átadják 2015-ös év legjobb táncelőadásáért járó Lábán Rudolf-díjat
- Részletek
A 2015-os év legjobb koreográfiájáért járó független táncszakmai díjat május 10-én, a Tünet Együttes Az éjszaka csodái című előadása után, 20.30-kor adja át Urbanovits Krisztina és Forgách András a díjazottaknak. Idén hét táncelőadást jelölt a díjra az esztétákból, szakírókból és kritikusokból álló kuratórium. Fiatal generáció képviselői és a pályán évtizedek óta jelen levő alkotók egyaránt szerepelnek a nomináltak listáján. Az, hogy ki, vagy kik lesznek a nyertesek, a helyszínen derül majd ki.
Gálaest a Tánc Világnapja tiszteletére
- Részletek
1983 óta, a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre születésnapján, április 29-én ünnepli a világ „A Tánc Világnapját”. A Magyar Táncművészek Szövetsége - a Nemzeti Táncszínházzal együttműködve – már hosszú évek óta nagyszabású gálaestet rendez a táncművészet legnagyobb ünnepén, amelynek keretében kerülnek átadásra a Magyar Táncművészek Szövetsége szakmai díjai.
Arno Schuitemaker (NL): While We Strive
- Részletek
Utazás a tér- és időérzék, a mozdulat-hallgatás, a figyelés világába. Egy koreográfus, aki a kortárs filozófiában és idegtudományban gondolkodik… A holland Arno Schuitemaker darabja az érzékszerveinkkel játszik: mozgást hallunk, hangot látunk. A holland Arno Schuitemaker mesterfokozatot szerzett a delfti műszaki egyetemen, majd gyorsan pályát módosított, és a koreográfusi diplomája megszerzése óta folyamatosan készíti darabjait.
Stabat Mater az Átriumban
- Részletek
Április 25-én, hétfőn este 19 órától a Stabat Mater című táncoratórium látható az Nagyvárad Táncegyüttes és a Közép Európa Táncszínház előadásában az Ártium Film-Színház színpadán. A Stabat Mater az egyik legismertebb középkori ének, mely ránk maradt. Az oratorikus mű most a Nagyvárad Táncegyüttes és a Közép-Európa Táncszínház művészei által táncban fogalmazódik újra. Történelmi határok, történelmi örökségek, kulturális örökségek és új utak, új találkozások keresésének összességéből formálódik az előadás - ezen újsütetű alkotói közösség egyöntetű válaszából, amelynek alapja a hit, a színház, a tánc és a humán értékek erejébe vetett hit.
Ne féljetek!
- Részletek
Az idén 85. születésnapját ünneplő Novák Ferenc egy olyan szellemi műhely alapító tagja, amely meghatározta a magyar kulturális és táncszínházi élet elmúlt 60 évét. A Csukás István által gömbvillámnak nevezett Tata ilyen módon maga az élő néptánc történelem, de régen és most is példaértékű modernséggel gondolkodott kultúráról, színházról, közéletről, fiatalokról. Novák Ferenccel beszélgettünk arról, hogyan került „jabrancok” közé, mit tanácsolt az őt árulónak nevező költőknek, mit gondol a hatalomhoz dörgölődzőkről, vagy éppen milyen frappáns fordulattal szólt vissza Aczél Györgynek.
Jurányi Latte interjú Dányi Viktóriával
- Részletek
Április 29-én kerül bemutatásra a Keep in Touching c. produkció a MU Színházban. Az előadás a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett STAFÉTA pályázat keretén belül valósulhat meg. Dányi Viktóriát, a kétszeres Lábán Rudolf-díjas táncos, koreográfust az új bemutatója kapcsán kérdezte Antal Klaudia a Jurányi Latte blogján.
Pécsi Balett / Dubrovay: Faust, az elkárhozott
- Részletek
A Budapesti Tavaszi Fesztivál felkérésére készül az 55 éves Pécsi Balett társulata Dubrovay László Kossuth-díjas Érdemes művész: Faust, az elkárhozott című balettjének ősbemutatójára. Dubrovay több mint két évtizede fejezte be nagyszabású balettjét. A Goethe remekműve ihletésére készült kompozíció 2016. április 22-én a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében kel életre. Az elmúlt hetven évben nem született ilyen nagyszabású, egész estét betöltő táncjáték Magyarországon. A zenemű a Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekar előadásában szólal meg. Vezényel: Záborszky Kálmán Liszt-díjas Kiváló művész
Balett-tavasz: klasszikus és modern, mese és sci-fi
- Részletek
Április 17-én mutatta be a Csipkerózsika című klasszikust a Magyar Nemzeti Balett az Operában. A világhírű Sir Peter Wright alkotásának színrevitelével megkezdődik az a csaknem egyhónapos sorozat, amelyben május 7-ig 11 különféle tánckoreográfia követi egymást az Opera és az Erkel Színpadán, a kínálatban a Space Fantasy, Barta Dóra és Földi Béla két egyfelvonásos ősbemutatójával.
Győri Balett: Szegény Dzsoni és Árnika
- Részletek
A Kossuth-díjas Lázár Ervin csodás fordulatokban gazdag művét Lakatos János Nívó-díjas koreográfus formálja táncjátékká a Győri Balett táncosai segítségével, az író születésének 80., valamint halálának 10. évfordulóján a Nemzeti Táncszínház szervezésében. Első alkalommal alkot együtt a ma már főként táncpedagógusként dolgozó táncművész és a győri társulat, akik Szegény Dzsoni humoros, de tanulságos történetét mesélik el a táncszerető nézőknek. Az egyszerre romantikus és akciódús mese szereplői karakterjegyeiket mozgásukban hordozzák, így a gonosz boszorkány, a rablóbanda, sértődékeny Rézbányai Győző, vagy a “nagyon testvérek” tánclépéseit bárki felismerheti.
Entertain me
- Részletek
A Bethlen Téri Színház hagyományaihoz nyúl vissza az Entertain me című előadás, miközben a kabaré műfajának megújítására tesz kísérletet a társulat a saját legkevésbé nyelvi megnyilvánulásai útján. Nem csak a szórakoztatóipar által kínált lehetőségeket teszik az alkotók ” kritikai megfontolás tárgyává”, hanem a szórakozni-vágyást is, sőt magát a szórakozást, mint viselkedésformát. Mindezt pedig nagyon is színházi eszközökkel. Sajátos esztétikai minőség születik ezáltal a lazán kapcsolódó jelenetek során, hiszen a kabaréban helyet kap a morbid, a szatírikusnak tűnő ábrázolás tükrében rájövünk, hogy a szürreális valójában hóttreál és a pornográfia tulajdonképpen prűd.









