Ketten is bejutottak a Prix De Lausanne középdöntőjébe
- Részletek
A Magyar Táncművészeti Főiskola két kiemelkedően tehetséges fiatalja, a 18 éves Kovács Noel, és a 17 éves Kovács Kristóf képviseli az intézményt a Lausanne-ban zajló klasszikus balettversenyen. Az előválogatások után idén két magyar is bejutott a február 1-8. között zajló 43. nemzetközi balettverseny középdöntőjébe. Mindketten a főiskola VII. évfolyamos hallgatói, évfolyam vezető balettmesterük Macher Szilárd, az intézmény művészképző intézetének igazgatója.
Horda2 Miskolcon
- Részletek
A Miskolci Nemzeti Színház csarnokában, február 2-án és 3-án vendégszerepel a Nemzeti Táncszínház köznevelés díjas tánc/színházi nevelés produkciója, a Horda2. A középiskolásokat megszólító produkció mellett, a pedagógusok a Káva Kulturális Műhely: Tengerpart című drámaóráján, a SZEM Fesztivál résztvevői a Közép-Európa Táncszínház táncművészeinek táncóráján vehetnek majd részt.
A halandóság feltételei
- Részletek
A Hodworks legújabb produkcióját az idei évad legkiemelkedőbb kortárs táncelőadásai közé válogatta az Aerowaves nemzetközi kortárstánc hálózat. A Hodworks idén immár harmadik alkalommal szerepel 20 legjobb európai társulat közt. Az előadást a dunaPart3 független kortárs előadóművészeti szemle programjába is beválogatták.
Ellentétek vonzásában
- Részletek
Fekete és fehér, kortárs és balett, hatalom és szabadság, múlt és jelen, elektronikus kontra klasszikus zene. Új helyszínen látható az 5 éves Duda Éva Társulat produkciója, az ellentétekre épülő Flashback – Egy kiállítás képei című előadás. Az évforduló alkalmából egy meglepetéssel is készült az együttes, az októberi születésnapi fesztivál alatt készült werkfilm vágatlan verziója látható az előadás után a helyszínen. A PUR E csapata által készített film bepillantást enged a kulisszák mögé, titkok, érdekességek az alkotókról és a társulat legsikeresebb előadásairól.
Makrancos
- Részletek
A mindenki által ismert Shakespeare-i vígjáték – mely a balettszínpadokon is régóta nagy sikerrel játszott mű – alaphelyzetét a mai korba helyezve egészen érdekes látletetet ad. A két teljesen eltérő temperamentumú nő párkapcsolatának alakulását végigkövetve kérdőjeleket kap a mindenkori alaphelyzet: A naiv, simulékony húg boldogabb lehet-e végül az érte feltétel nélkül rajongó férfi mellett, mint a megközelíthetetlenné keményedett nővér azzal az emberrel, aki minden áron a nő teljes személyiségét akarja látni?
Megkezdődtek a felvételik az MTF-en
- Részletek
Az országban elsőként megkezdődtek a 2015/16-os tanévre szóló felvételi vizsgák az idén 65 éves Magyar Táncművészeti Főiskolán. Három év szünet után ősszel ismét indul felsőfokú néptáncművész képzés. A vidéki néptáncpedagógus oktatás számára telephelyet létesít Nyíregyházán a főiskola, amely várhatóan 2016-tól működik. 2015 őszén 20 fővel külön osztály indul a Táncos és Próbavezető alapszakon a kiemelt státuszú néptáncegyüttesek számára.
Gyulai Júlia a Közép-Európa Táncszínházzal és koreai vendégtáncosokkal dolgozik
- Részletek
A Közép-Európa Táncszínház (KET) 2013-ban indította útjára az IKF, azaz Ifjú Koreográfusok Fóruma programot. A koreográfusok pályázat útján kapnak lehetőséget arra, hogy egy hétig a KET társulatával dolgozzanak, majd a hét végén, munkájuk eredményét demonstráción mutassák be a Bethlen Téri Színházban.
Egy Star Wars epizód magányos hőse, avagy táncelőadás galaktikus hóesésben
- Részletek
Fotós volt, dvd-ről tanult meg hip-hop-ot járni, aztán koreografált – és felrázta az egész világot. Hiroaki Umeda két, a vizualitás és a tánc határait elsöprő szólójával érkezik január 30-án és 31-én a Trafóba. Egyszemélyes táncoló tájképpé változik, galaktikus hóviharban szörfözik, miközben a közönség érzékeit maximálisan felborzolja. Digitális képek, különleges effektek, a fény és a mozgás párbeszéde koncentrálódik a két produkcióban. Extrém vízió a jövőből.
Sérülése miatt nem utazik Kiss János
- Részletek
A Győri Balett fennállásának 35 éve alatt most fordul elő először, hogy a társulat vezetője nem tart a csapattal annak külföldi turnéjára. Az igazgató Achilles-ín szakadást szenvedett néhány héttel ezelőtt az egyik fellépés főpróbáján és most járógipszben int búcsút január 15-én az újabb olaszországi fellépés-sorozatra induló 38 fős utazó társulatnak.
Test víziók
- Részletek
A Nemzeti Táncszínház kétnapos konferenciájának fókuszában az emberi test problematikája áll, amelyhez a legkülönbözőbb szakterületek képviselői kapcsolódnak előadásukkal. Vizsgálat tárgyát képezi, hogy a test, mint kommunikációs felület milyen jelentéstartalmak hordozója lehet zárt közösségekben, mik azok az anatómiai határok, amelyek egy táncművész kezét megkötik, hogyan használja évszázadok óta a társadalmi testnormától eltérő alakokat a szórakoztatóipar és cirkuszművészet, miféle test-szemlélet tükröződik El Kazovszkij híres performanszaiban, illetve melyek a színházi gyakorlat azon pillanatai, mikor a színpadi szerep testként értelmeződik. Az elméleti előadásokat izgalmas performanszok és testtorzókból készült installációk egészítik ki.









