Színház, tánc és cirkusz is lesz idén a Szigeten
- Részletek
A Sziget a Szabadság szigete. Nekünk pedig a szabadság – sok egyéb más mellett – a kreativitást is jelenti, ezért támogatjuk elkötelezetten a művészeket és a művészeti projekteket. Mert az élményektől, inspirációktól csak többek leszünk, legyen az zene, tánc, színház, képzőművészet, installáció vagy bármi. Meghatároz minket az a környezet, ami körbevesz bennünket, ezért a Szigetet mindig is úgy álmodtuk meg, hogy a formák, a terek, a színek vagy épp a mozgások funkciót kapjanak és élményt, emléket, örömöt adjanak a legváratlanabb pillanatokban.
Táncbazár – Szabadtéri táncestek a Várkert Bazárban
- Részletek
Tangó, flamenco, kortárs és hagyományőrző előadások, valamint táncházi program is szerepel a július 29. és augusztus 14. között megrendezésre kerülő Táncbazárban. Másodszor rendezi meg 16 napos programsorozatát a Nemzeti Táncszínház Budapest egyik legszebb helyén, a Várkert Bazár Öntőház udvarán. Idén, a nagyszerű magyar táncosok mellett, a Summerfest Nemzetközi Folklórfesztiválra érkező két külföldi társulattal, Costa Rica és Uruguay együtteseivel is találkozhatnak a nézők a fellépők között.
XII. Magyar Táncfesztivál
- Részletek
Idén is újdonságokkal gazdagodva rendezi meg a Győri Balett a Magyar Táncfesztivált 2016. június 20-26. között Győrben. A korábbi hagyományoknak megfelelően az elmúlt egy év legizgalmasabb és legértékesebb hazai táncprodukcióit kínálja a rendezvény 7 nap alatt közel 50 produkció valamint számos más kísérőprogram és szakmai tanácskozás egészíti ki a palettát. A hazai előadók mellett több külföldi vendégjáték is látható lesz. Idén nemcsak élvezni, de tanulni is csábítja a fesztivál a táncszerető közönséget. A II. János Pál tér szabadtéri színpadán több populáris műfajban is zajlik majd oktatás (salsa, argentin tangó, magyar néptánc, streetdance).
Kötéltánc biztosítás nélkül
- Részletek
Juhász Kata nemcsak a táncon keresztül ismeri jól az emberi test működését, elvégezte a Semmelweis Egyetem Orvostudományi Karát, és egyszerre gyakorolja mindkét hivatását. Remekül egyensúlyoz a két világ között, vagy éppen zsonglőrködik felhőkkel „szegény” színházában. A koreográfussal többek között társulata 10 évéről, a fiatal táncosok jövőképéről, a munkásosztályról mint lehetséges új közönségről, a színházban használt videóművészetről beszélgettünk, és arról, hogy előbb mutatott be 3D-s táncfilmet, mint Wim Wenders.
Fesztiválokkal indítja a nyarat a Feledi Project
- Részletek
Június 3-4. Belgrádban lép fel a Feledi Project, majd június végén a Magyar Táncfesztiválon Győrben játszák a nagysikerű Rekviem előadásukat. Augusztusban újra Prozódia előadás a Várkert Bazárban.
Frenák Pál Társulat: InTimE
- Részletek
Vörös rózsákkal teleszórt tiszta fehér tánctér és koromfekete falak. Ebben a térben találkoznak, fonódnak össze vagy épp taszítják el egymást a kapcsolatok hálójába gabalyodott, botladozó, csábító, vágyakozó és vergődő figurák. Az emblematikus vörös kanapé mellett, körül, mögött. A koreográfia 2008. decemberi bemutatója után gyorsan az egyik legkedveltebb Frenák-előadás lett, itthon és külföldön egyaránt. A 2009-ben az év legkiemelkedőbb táncelőadásának járó Lábán-díjra jelölt előadás a premier óta járt már többek között Franciaországban, Olaszországban, Romániában, Szlovákiában, Lengyelországban, Dániában, Litvániában illetve Belgiumban is.
Kortárs rituálék a futballtól a performanszig
- Részletek
Mit jelent a 21. században a rituálé fogalma? Milyen eszközök szükségesek egy közösség létrehozásához? Mennyiben értelmezhető a foci szociális plasztikaként? Milyen hatást vált ki egy osztrák-magyar focimeccs, száz évvel a Monarchia vége után? 2016. június 13. és 17. között a labdarúgó Európa-bajnokság alkalmából a CHB a 21. század rituáléira fókuszáló fesztivállal vizsgálja a csoporthoz tartozás jelenségét és annak szimbolikus mechanizmusait. A RITUALS Fesztivált a CHB két visszatérő eseménye foglalja keretbe: a Montag Modus kísérleti performansz-est és a második alkalommal megrendezendő, ezúttal a „rituálé“ témájára reflektáló zenei rezidenciaprogram, a Spirális Rezidenciák (spi.res.).
Rózsavölgyi Zsuzsa: Medúza
- Részletek
A medúza körülöleli a közönséget hipnotikus hangulatával, és magával ragadja a mély egység élményébe. Ahonnan indulunk: Rózsavölgyi Zsuzsa és Terebessy Tóbiás 2014-es Lábán-díjra nominált Öreg tó című koreográfiája. Ám ezúttal 21 táncossal, a Salzburg Experimental Academy of Dance (SEAD) diákjaival pulzál a koreográfia.
Nyelvet tanítani az olvasáshoz
- Részletek
Topolánszky Tamás, a GG Tánc Eger vezetője nem a legkedvezőbb körülmények között vette át az egri tánctagozat vezetését, de az elmúlt öt év alatt a társulat megtalálta a helyét a színházban és a hazai táncszakmában is. A kortárs táncban, klasszikus balettben és néptáncban is otthonosan mozgó koreográfus elmondta, hogyan épülhet híd egy táncelőadás és a közönség között, mit gondol a színház politikai megosztottságáról, és mi kell ahhoz, hogy Gizi néni a következő évben is bérletet vegyen egy előadásra.
Feicht Zoltán nyerte a Monotánc Fesztivál közönségdíját
- Részletek
Május 11. és 14. közt 7. alkalommal rendezte meg a Közép-Európa Táncszínház a Nemzetközi Monotánc Fesztivált a Bethlen Téri Színházban. Négy este alatt összesen 13 szólótánc produkciót láthatott a közönség, az elmúlt évek kínálatából válogatva. A nézők szavazatai alapján a fesztivál egyetlen díját, a Monodíjat Feicht Zoltán Pari című előadása kapta.









