- Részletek
Az L1 Egyesület 2012 óta 26 rezidens művészt fogadott be egy-egy évre, hogy segítsék a független művésszé válásukat és közösségi szellemben találjanak partnert maguknak (vagy fogalmazzák meg, hogy ők önállóan képzelik el a munkájukat). Öt eredményes és koncentrált év után a 2017-es évre nyílt pályázati formában lehetett jelentkezni a programba. Nagy örömünkre 11 pályázat érkezett be, mi max. 5 művészt terveztünk kiválasztani. Meglepetésünkre, de teljesen egyértelműen, külföldiek is jelentkeztek (főleg olyanok, akik jelenleg Magyarországon képzelik el a művészi kibontakozásukat). Így a 11 pályázóból 1 japán, 2 francia, 1 izraeli, 1 bolgár valamint 6 magyar érezte úgy, hogy szeretne a programunkban részt venni.
- Részletek
December 27-én a Bach Duett/ Álomőrző előadás kerül megrendezésre Budapest Táncszínház előadásában, a Művészetek Palotájában a Nemzeti Táncszínház rendezésében. Hogy milyen nyelven kommunikál Bach hangzásvilága és a koreográfia látványvilága? Mi a közös bennük, a tiszta érintkezési felület? Az, ami nem tűr meg kompromisszumot, csalást, csak az önfeledséget szereti, időre, távolságra fittyet hány: a játék!
- Részletek
Egy évvel ezelőtt az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet gazdag adományt kapott a Tanztheater Wuppertal – Pina Bauschtól, melyben az egész életművet reprezentáló itthon páratlan plakátgyűjtemény, albumok, előadás-felvételek érkeztek a Táncarchívumba. Kiállításunkon válogatást mutatunk be az ajándék anyagából, amit Papp Dezső (1927-2008) fotóművésznek a társulat első két, budapesti vendégjátékán készült felvételei egészítenek ki. A kamaratárlaton válogatás látható az együttes 1999-es magyarországi tanulmányútjának eddig még soha ki nem állított dokumentumaiból és a gyűjteményünkben található, további relikviákból. Emlékszilánkok – a Magyarországhoz, a magyarokhoz ezer szállal kötődő tánc-géniusz életművéből felvillanó töredékek, a munkásságát méltató szövegrészletek egy páratlan életműbe engednek betekintést.
- Részletek
A Pécsi Balett társulata örömmel fogadta Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2016. december 8-i döntését, miszerint egyszemélyes, az Önkormányzat 100%-os tulajdonú társaságaként 2017. január 1. napjával megalapítja a Pécsi Balett Nonprofit KFT-t., ügyvezetőjének a társaság alapítása napjától számított határozatlan időre Vincze Balázst nevezi ki. A Pécsi Balett a Zsolnay Kulturális Negyed rezidens balettegyütteseként, már mint önálló társulat folytatja a szakmai munkát.
- Részletek
Vass Imre: taking place című táncelőadásában kimerevített képek, történetszilánkok lebegnek egymás mellett, egymással párhuzamosan. Ez a kollázs úgy épül fel, mint az elme: összeköt, magyaráz, interpretál, jelentéssel ruház fel, értelmet ad. Ha minden csupán relációban létezik, láthatunk-e valamit csak annak, ami? Elegendő-e a jelen pillanat vagy elviselhetetlen? A taking place december 10-én tekinthető meg a MU Színházban.