- Részletek
Mindennapi életünkben sokszor érezzük úgy, hogy késélen táncolunk. Carl Knif szólótánca, a RED egy belső vészjelzésekkel küzdő ember intim portréja. A RED az extremitások performansza – nem mindig drámai, de tele van személyes bátorsággal. Carl Knif az egyik legtehetségesebb finn táncos. Több mint tíz évig táncosként, és szabadúszó koreográfusként dolgozott, majd 2012-ben megalapította saját társulatát, a Carl Knif Company-t, azóta itt készülnek az új produkciók, melyek a repertoár alapját képezik. Knif korábban Tero Saarinen és Jyrki Karttunen társulatának is tagja volt.
- Részletek
A fel nem kért nő tánca az ön-tangó, ahol a magányosság mélyen áthatja a szereplő minden rezdülését. Egy szingli életorma, kényszerből kreált hímnős lét, harmonikusnak tűnő skizofrénia, fura utópia. Elsőre…Azonban magában rejti a lehetőségét egy olyan önmagunkkal folytatott táncnak, ahol kiismerhetjük a lelkünk másik nemű lélekrészét, s egyensúlyba hozhatjuk ezt a két részt önmagunkon belül. Valós társsal igazán az kapcsolódhat, aki képes önmagát is táncba vinni…
- Részletek
Ceremoniális táncperformansz, melyben a bodylotion co-dance harcos szellemű női aktivistái ellentmondást nem tűrően kivárnak, talpraesnek, kicseleznek, szembesítenek és komolyan veszik magukat. Sziklaszilárd hit, küzdelem, igazság, félelem, várakozás, harag, bosszú, kiegyezés? Az új darabban a párbajozás tradíciójának kulturális és filozófiai gyökereit vizsgáljuk, keressük nyomait napjaink kommunikációjában, miközben készülünk a 'mindent eldöntő' küzdelemre.
- Részletek
Az együttes legutolsó bemutatója visszatér a Trafóba, Ljubljana, Szeged, Pécs, Temesvár, Gyergyószentmiklós és Székesfehérvár után ismét Budapesten látható Maria Campos és Guy Nader MESH című előadása Duda Éva BREATHE! című darabjával egy estén. De nemcsak nézni, hanem tanulni is lehet velük novemberben, hiszen Magyarországra érkezik Quan Bui Ngoc, a LES BALLETS C DE LA B együttes táncművésze, hogy 10 napos intenzív kurzust tartson, ahol a résztvevők elmélyülhetnek egyedi és rendkívül ’mozgalmas’ tánctechnikájában.
- Részletek
Várhatóan néhány héten belül aláírják azt a megállapodást, amelynek keretében a Magyar Táncművészeti Főiskola az Alma Mater Europaea – Evropski Center Maribor magán egyetemmel együttműködve keresztféléves klasszikus balett tanári MA szakot indít Szlovéniában.