A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.
A Műhely Alapítvány PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA részvétel a 2010. évi  Nomád Tánc Akadémia (NOMAD Dance Academy - NDA) képzési programban 2010. március 13. és június 23. között a Jardin d'Europe című, az Európai Közösség Kultúra 2007-2013 keretprogramja által támogatott, 5 éves program keretében.

A Garabonciás Alapítvány, mely ifjúsági kulturális-művészeti tevékenységet folytat, az általa működtetett Garabonciás Gyermek- és Ifjúsági Együttes alapító koreográfusa emlékére „Vadady Ágnes Díjat” alapított. A díjat azok a 16-18 éves fiatalok kaphatják, akik a mozgásművészet valamelyik ágában, tanulóként kiváló eredményt értek el. A díj odaítélése hívatásos művészeket nem érint, a mozgásművészetet tanulók kaphatják.

Ha tánccal, mozgással színészettel vagy zenével foglakozol, és szívesen élsz és dolgozol más művészeti ágak és más kultúrák képviselőivel, gyere el az információs estünkre és jelentkezz ebbe a népfőiskolába! Mindezt nagyon jutányos anyagi hozzájárulással: szállás, napi három étkezés és oktatás összesen 20 Euroba kerül neked hetente!

Az Értékmegőrző és a Pécsi Tudományegyetem bemutatja: Tánc/Film/Mű/Hely
2009. szeptember 17-20. Pécs

Jó hír a társulatoknak! A Bakelit Multi Art Center megtartva előző évi hagyományait, ismét kiírja színházi befogadó pályázatát, amelyre műfaji korlát nélkül várja az alternatív, vagy független társulatok jelentkezését. A darabok a 2009/10-es színházi évadban kerülnek bemutatásra.

2009. április 29-én, a Tánc Világnapján kerül megrendezésre a II. Budapesti Független Táncfilmszemle. Helyszín: BEM Art Mozi (1023 Budapest, Margit krt. 5/a.-b.) A mozgókép és a mozgásművészet kapcsolatából létrehozott táncfilm alkotások szemléje.Várjuk koreográfus, rendező, filmes szakemberek a táncfilm műfajába tartozó, 2006. után készült munkáit (nem előadás-rögzítéseket) DVD- formátumban.

Pályázati felhívás

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium megbízásából a Nemzeti Táncszínház ösztöndíjas pályázatot hirdet fiatal előadó-, alkotóművészek, valamint tánctudományokkal – elméleti, szakírói, pedagógiai tevékenységgel – foglalkozók részére 2009. évre. (Az ösztöndíj naptári évre szól). Az ösztöndíj célja: hogy tehetséges fiataloknak segítséget nyújtson a pályakezdéshez. Az ösztöndíjak odaítéléséről a nemzeti kulturális örökség minisztere által felkért szakmai kuratórium dönt.

A Ciprusi Kulturális Minisztérium 2009-ben is Nemzetközi Moderntánc Fesztivált szervez Nicosia és Limasol városban. A fesztiválon 12 ország részvételére számítanak. A szervezők a meghívott országok nagykövetségeitől 3-3 tánctársulat jelölését kérik. A három jelölt közül a ciprusi Kulturális Minisztérium választja ki azt az együttest, aki képviselheti Magyarországot.

A Közép-Európai Tehetségkutató Alapítvány Kuratóriuma felhívja a táncművészeti oktatásban résztvevő intézmények és intézetek munkatársainak figyelmét, hogy a „Talentum” 2008. évi MŰVÉSZETI DÍJRA pályázatot lehet benyújtani.

SzólóDuó 2009 (10.) Nemzetközi Tánc Fesztivál

10. Szóló Tánc Nemzetközi Fesztivál és 8. Duó Tánc Nemzetközi Fesztivál az Orkesztika Alapítvány szervezésében

„Nyílt pályázati rendszerrel működő nemzetközi táncfesztivál”

„Rövid koreográfiák nyitott szakmai fóruma"