A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

Mindennapi életünkben sokszor érezzük úgy, hogy késélen táncolunk. Carl Knif szólótánca, a RED egy belső vészjelzésekkel küzdő ember intim portréja. A RED az extremitások performansza – nem mindig drámai, de tele van személyes bátorsággal. Carl Knif az egyik legtehetségesebb finn táncos. Több mint tíz évig táncosként, és szabadúszó koreográfusként dolgozott, majd 2012-ben megalapította saját társulatát, a Carl Knif Company-t, azóta itt készülnek az új produkciók, melyek a repertoár alapját képezik. Knif korábban Tero Saarinen és Jyrki Karttunen társulatának is tagja volt.

A fel nem kért nő tánca az ön-tangó, ahol a magányosság mélyen áthatja a szereplő minden rezdülését. Egy szingli életorma, kényszerből kreált hímnős lét, harmonikusnak tűnő skizofrénia, fura utópia. Elsőre…Azonban magában rejti a lehetőségét egy olyan önmagunkkal folytatott táncnak, ahol kiismerhetjük a lelkünk másik nemű lélekrészét, s egyensúlyba hozhatjuk ezt a két részt önmagunkon belül. Valós társsal igazán az kapcsolódhat, aki képes önmagát is táncba vinni…

Az együttes legutolsó bemutatója visszatér a Trafóba, Ljubljana, Szeged, Pécs, Temesvár, Gyergyószentmiklós és Székesfehérvár után ismét Budapesten látható Maria Campos és Guy Nader MESH című előadása Duda Éva BREATHE! című darabjával egy estén. De nemcsak nézni, hanem tanulni is lehet velük novemberben, hiszen Magyarországra érkezik Quan Bui Ngoc, a LES BALLETS C DE LA B együttes táncművésze, hogy 10 napos intenzív kurzust tartson, ahol a résztvevők elmélyülhetnek egyedi és rendkívül ’mozgalmas’ tánctechnikájában.

Ceremoniális táncperformansz, melyben a bodylotion co-dance harcos szellemű női aktivistái ellentmondást nem tűrően kivárnak, talpraesnek, kicseleznek, szembesítenek és komolyan veszik magukat. Sziklaszilárd hit, küzdelem, igazság, félelem, várakozás, harag, bosszú, kiegyezés? Az új darabban a párbajozás tradíciójának kulturális és filozófiai gyökereit vizsgáljuk, keressük nyomait napjaink kommunikációjában, miközben készülünk a 'mindent eldöntő' küzdelemre.

Várhatóan néhány héten belül aláírják azt a megállapodást, amelynek keretében a Magyar Táncművészeti Főiskola az Alma Mater Europaea – Evropski Center Maribor magán egyetemmel együttműködve keresztféléves klasszikus balett tanári MA szakot indít Szlovéniában. 

Novemberben újra látható a Feledi Project tavalyi évadban nagy sikerrel bemutatott REKVIEM című előadása. November 15-én a Nemzeti Táncszínház alternatív játszóhelyén a Mom Kulturális Központban lesz látható. Érdekessége, hogy az előadás zenéjét Balázs Ádám magyar származású Hollywoodi zeneszerző komponálta.

A Pécsi Balett társulata a Sanghaji Nemzetközi Művészeti Fesztiválon mutatja be A csodálatos mandarint. Vincze Balázs koreográfiája a CAFe Budapest 2016 nyitóelőadásán debütált a Müpa Bartók Béla Hangversenytermében október 7-én a Nemzeti Filharmonikusok közreműködésével A kékszakállú herceg vára című operát követően. A kínai közönség a Bartók-estet november 6-án tekintheti meg a Shanghai Cultural Square Theatre-ben. A CAFe Budapest keretében bemutatott, Káel Csaba rendezte előadást Sanghajban Kovács János dirigálja a Nemzeti Filharmonikusok élén.

A Diótörő az Arénákban produkció gyerekszereplői mindennap három órát edzenek, gyakorolnak, hogy karácsonykor eljátsszák a testőrök, az egerek, a pillangók és a denevérek szerepeit. A klasszikus karácsonyi balett, a Diótörő többek között arról is nevezetes, hogy sok szerepet hagyományosan gyerekek táncolnak. A Diótörő az Arénákban produkcióban a Moszkvai Bolsoj Balett szólistái és a Győri Balett táncművészei mellett összesen 34 fiatal táncos – 6 fiú és 28 lány – lép majd a színpadra, mindannyian a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola növendékei.

A Bakelit Multi Art Center harmadik alkalommal mutatja be az évente megrendezett berlini Magyar Kortárs Táncfesztivált december 5-11 között. A rendezvény a berlini közönségnek és a nemzetközi szakmának mutatja be a független magyar kortárs tánc színterét, mindeközben erősíti a kulturális szálakat Budapest és Berlin között. Ebben az évben változatos programok, kiemelkedő előadások mellett két tánckurzussal és egy kapcsolatépítő tréninggel várja az érdeklődőket a III. Magyar Kortárs Táncfesztivál szervező csapata – a berlini Dock11 Stúdióba és a Povverába.

A MU Színház által csak Hodworks Hétvégeként emlegetett esemény keretében két olyan előadást ajánlunk a nézőknek, amelyeknek a bemutatója is ugyanitt volt látható. A halandóság feltételei 2014-ben keletkezett, a Grace című darab viszonylag új, 2016-os alkotás. Hód Adriennel, a társulat alapítójával beszélgettünk.

Alkategóriák