- Részletek
2016. május 10-én 20.30-kor adta át Urbanovits Krisztina és Forgách András a 2015-ös esztendő legkiemelkedőbb táncelőadásainak járó Lábán Rudolf-díjakat. Az átadón elhangzott a Lábán-kuratórium állásfoglalása a kulturális folyóiratok ellehetetlenülése kérdésében. A 7 nominált alkotás közül, a szakmai kuratórium döntése szerint az Artus és a Nemzeti Táncszínház koprodukciója, a Cseppkánon - Hogy vagy Hérakleitosz? és Marcio Canabarro – Molnár Csaba Tropical Escape című előadása érdemelte ki a 2015-ös év legkiválóbb táncelőadásának járó Lábán Rudolf-díjat.
- Részletek
Az előadásban kimerevített képek, történetszilánkok lebegnek egymás mellett, egymással párhuzamosan. Ez a kollázs úgy épül fel, mint az elme: összeköt, magyaráz, interpretál, jelentéssel ruház fel, értelmet ad. De mi van akkor, ha a tapasztalat, a tapasztaló és a tapasztalás valójában nem különül el, hanem egy és ugyanaz? Ha minden csupán relációban létezik, láthatunk-e valamit csak annak, ami? Elegendő-e a jelen pillanat vagy elviselhetetlen?
- Részletek
Hetedik alkalommal rendezi meg a Közép-Európa Táncszínház a Nemzetközi Monotánc Fesztivál biennálét, idén ismét a VII. kerületi Bethlen Téri Színházban, május 11. és 14. között. Négy este alatt összesen 13 szólótánc produkció várja a közönséget az elmúlt évek kínálatából válogatva. A fesztiválra ez alkalommal is a neves hazai alkotó-előadók - Feicht Zoltán, Gergye Krisztián, Góbi Rita, Halász Gábor, Hargitai Mariann, Horváth Adrienn, Hód Adrienn, Ivanov Gábor, Juhász Kata, Kovács Péter, Kun Attila, Nagy Csilla, Réti Anna, Újvári Milán - mellé egy-egy külföldi művészt is meghívtak. A fesztivál második napján a szlovák Tomas Danielis, azt követően a bolgár származású Miroljuba Petrova, az utolsó napon pedig a dél-koreai Lili Jungin Lee táncelőadása látható.
- Részletek
Az 1943-ban született koreográfusról, Imre Zoltánról elnevezett díjat minden évben egy olyan koreográfusnak ítélik meg, aki a névadó sokszínű tevékenységéhez hasonlóan a táncművészet több területén – önálló alkotások, alkalmazott színházi és filmes koreográfiai munkák, valamint társulatvezetői tevékenyég – maradandót hozott létre. Az 1999-ben, a névadó halálakor alapított díj, 2009-től az előző évek díjazottjainak (Barta Dóra, Duda Éva, Frenák Pál, Goda Gábor, Juhász Zsolt, Juronics Tamás, Kun Attila, Mihályi Gábor, Szögi Csaba) adománya és hagyományosan a Magyar Táncművészek Szövetsége Tánc Világnapi gáláján kerül átadásra, április 29-én. A díjat megítélő kuratórium tagjai Böhm György rendező, Duda Éva, Juhász Zsolt és Szögi Csaba koreográfusok.
- Részletek
Minden évben április 29-én ünnepli a világ a Tánc Világnapját. Ezen a napon, a táncművészet legnagyobb ünnepén a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége már hosszú évek óta gálaestet rendez, amelynek keretében adják át a Szövetség szakmai díjait, többek között az évad legjobb női, férfi és pályakezdő táncművésze, az Életmű-díj és a legjobb alkotó díja is kiosztásra kerül. – mondta el Mihályi Gábor, a Magyar Táncművészek Szövetségének elnöke, aki ismertette a Tánc Világnapi Gála programját és a 2016-os táncszakmai díjakat, valamint az Imre Zoltán-díj, az Ifj. Nagy Zoltán Alapítvány díjait, és a Fülöp Viktor ösztöndíjakat egyaránt.
- Részletek
A 2015-os év legjobb koreográfiájáért járó független táncszakmai díjat május 10-én, a Tünet Együttes Az éjszaka csodái című előadása után, 20.30-kor adja át Urbanovits Krisztina és Forgách András a díjazottaknak. Idén hét táncelőadást jelölt a díjra az esztétákból, szakírókból és kritikusokból álló kuratórium. Fiatal generáció képviselői és a pályán évtizedek óta jelen levő alkotók egyaránt szerepelnek a nomináltak listáján. Az, hogy ki, vagy kik lesznek a nyertesek, a helyszínen derül majd ki.
- Részletek
1983 óta, a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre születésnapján, április 29-én ünnepli a világ „A Tánc Világnapját”. A Magyar Táncművészek Szövetsége - a Nemzeti Táncszínházzal együttműködve – már hosszú évek óta nagyszabású gálaestet rendez a táncművészet legnagyobb ünnepén, amelynek keretében kerülnek átadásra a Magyar Táncművészek Szövetsége szakmai díjai.
- Részletek
Utazás a tér- és időérzék, a mozdulat-hallgatás, a figyelés világába. Egy koreográfus, aki a kortárs filozófiában és idegtudományban gondolkodik… A holland Arno Schuitemaker darabja az érzékszerveinkkel játszik: mozgást hallunk, hangot látunk. A holland Arno Schuitemaker mesterfokozatot szerzett a delfti műszaki egyetemen, majd gyorsan pályát módosított, és a koreográfusi diplomája megszerzése óta folyamatosan készíti darabjait.
- Részletek
Április 29-én kerül bemutatásra a Keep in Touching c. produkció a MU Színházban. Az előadás a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett STAFÉTA pályázat keretén belül valósulhat meg. Dányi Viktóriát, a kétszeres Lábán Rudolf-díjas táncos, koreográfust az új bemutatója kapcsán kérdezte Antal Klaudia a Jurányi Latte blogján.
- Részletek
A Budapesti Tavaszi Fesztivál felkérésére készül az 55 éves Pécsi Balett társulata Dubrovay László Kossuth-díjas Érdemes művész: Faust, az elkárhozott című balettjének ősbemutatójára. Dubrovay több mint két évtizede fejezte be nagyszabású balettjét. A Goethe remekműve ihletésére készült kompozíció 2016. április 22-én a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében kel életre. Az elmúlt hetven évben nem született ilyen nagyszabású, egész estét betöltő táncjáték Magyarországon. A zenemű a Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekar előadásában szólal meg. Vezényel: Záborszky Kálmán Liszt-díjas Kiváló művész