A belga Michèle Anne De Mey mozdulatnyelve folyékony, gyengéd, könnyed és világos. A koreográfiájából áradó érzékiség, spontaneitás és mélyen emberi törékenység egészen elvarázsolja a nézőt. Beethoven monumentális harmadik (Eroica) szimfóniája az eredeti partitúrában szereplő tempóban csendül fel, ám a zenei anyag leginkább ugródeszkaként szolgál a művészek számára: a koreográfus a tánc felszabadító, boldogító erejét helyezi a középpontba.
Egy pillanat, és átkerülünk a másik világba. Arra a képzeletbeli síkra, ahol semmi sem a valóság, bár lehetne. Ott van, és még sincs. Részesei lehetünk azoknak az álmoknak, vágyaknak, melyeknek a valóra váltása még várat magára, vagy éppen elérhetetlen a számunkra. Itt azzá válhatunk, akivé csak akarunk. Minden gesztusunk, mozdulatunk, új értelmet nyer. Titkaink felszínre kerülnek, hisz úgysem tudja meg senki. Elfojtott szexuális vágyaink testet öltenek, nyelvet nyújtanak, felráznak, hogy aztán megnyugvást ne adjanak.
