A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.
Ha fel szeretném sorolni Mihályi Gábor valamennyi tisztségét a táncművészet területén, már önmagában kitenne egy kövér bevezetést. Sokan fel is teszik neki vagy a háta mögött a kérdést, hogyan töltheti be felelősséggel egyszerre a Magyar Táncművészek Szövetségének elnökségi és a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetői pozícióját, vehet részt kurátorként a minisztériumi működési pályázatok elbírálásában. A kulcsszó szerinte éppen a felelősség, amelyet szakmája iránt érez, még ha ettől többek által támadott „reneszánsz polihisztorként” tűnik is fel.

A megélhetési és szépelgő táncelőadások helyett radikális hangot ütött meg Gergye Krisztián Adaptáció Trikolór című produkciójával, amely négy előadás után elhallgatni látszik a MU Színházban. A jelenleg egyszemélyes, időnként másokkal bővülő Gergye Krisztián Társulat vezetője ezután sem szeretne lavírozni vagy otthon szorongani, a megkezdett úton járva a máról és a mának szóló, kizárólag ma látható produkciókból építi majd fel a jövő évadban nem létező repertoárját, függő helyzetben is függetlenül.

Az építőnek és rombolónak egyaránt tartott Szabó György négyévente újrakezdi szélmalomharcát a Trafó Kortárs Művészetek Háza védelmében. Maradva a Don Quijote-i képnél, az egyelőre sikeresnek bizonyuló küzdelem óriásai most abszurd támadást indítottak az intézmény ellen, amelynek vezetője erre a legkockázatosabb módon, párbeszéddel szeretne reagálni.

Fehér Ferenc számára legalább akkora elismerés, ha a nézők boldogan távoznak előadásáról, mint a Tao Te című darabért kapott Lábán Rudolf-díj. Az útkeresésről szóló darab kapcsán megjegyezte, az akadályok átugrását építőbbnek tartja, mint az egyenes utat. Bár előbbiből, leginkább Magyarországon, bőven akadt a pályája során, úgy gondolja, nagyon jó dolga van. És éppen ezt felejtette el megemlíteni a díjátadón mondott „beszédében”.

Horváth Ádám, a Magyar Állami Operaház miniszteri biztosa két hete Eldar Alievet nevezte ki a Magyar Nemzeti Balett megbízott művészeti igazgatójává, 24 órával azután, hogy házon belül úgy hírlett: a megbízott igazgatói posztot Hágai Katalin kapja meg, a művészeti vezető pedig Keveházi Gábor lesz. Eldar Aliev terveiről, tapasztalatairól, a feszült helyzet feloldásáról mesélt.

A Tünet Együttes művészeti vezetője néhány kívül-belül helyzet után a társulat új produkciójában kizárólag belülről, szereplőként vesz részt. A politikai közbeszédet újragondoló projekt ilyen módon a társulaton belül és kívül egyaránt határokat old fel, párbeszédre ösztönöz.

A Flórián Műhely már önmagában szürreális, múltba koszlott terét a próbateremben egy háromba vágott amerikai autó darabjai színezik tovább. Út és úttalanság vannak jelen a térben, találkoznak a szétvágott autó képében, ahogy ezek mentén haladunk a beszélgetésben is, amelynek kezdetekor még nem tudni, lesz-e egyáltalán holnapja a független színháznak.

Egykor volt építőmérnök hallgatóként vagy attól teljesen függetlenül Goda Gábornak a mai napig fontosak a terek. Társulatával alkotásokat álmodnak barlangba, törött üvegablakú gyárba, a jövőben talán háztetőre is. És falakat is rombol, ha kell. A színház fogalma körüli bástya falait. Hasonló nyitottságot vár el a nézőtől is, cserébe azonban házhoz vagy akár barlanglakáshoz is megy.

Harangozó Gyula életpályáját tekintve a legfontosabb észrevétel, hogy mindenben sikeres volt, amihez hozzákezdett, amiben megmérette magát. Pályája első szakaszában ünnepelt táncművész volt, később diplomáciai érzékét nemzetközi balettmenedzserként kamatoztatta; az elmúlt másfél évtizedben pedig bebizonyította, hogy intézményvezetőként is kiemelkedő tehetséggel bír. Harangozó Gyula szerződése 2010 júniusában jár le a Bécsi Állami Operaházban; a mögötte álló évek sikerét Ausztria az Osztrák Tudomány és Művészet Érdemkeresztjével köszönte meg.

Ladányi Andrea több életet él: hét emberét, hogy fenntartsa társulatát, a színházi koreográfusét, hogy saját produkciókat hozhasson létre, a színészét, aki nem is az, a pedagógusét, akire még nem értek meg a diákjai és a világpolgárét, aki előrébb jár, mint ahova született. És valószínűleg ő lesz az első olyan táncos, aki egy társulatnyi önmagával táncol majd együtt.