A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

Egy bérház volt a bölcsője és két tucat növendék tanítása a kiindulópontja annak az iskolának, ahol mára közel négyszáz diákot oktatnak, óvodás kortól a pályakezdésig. Anyagi nehézségeik ellenére hátrányos helyzetű fiatalokat ingyen tanítanak. A rendkívül összetett musicaltánc így balett, sztepp vagy éppen hiphop lépésekkel végre itthon is beérheti magát a műfajt.

Vári Bertalant nemrég nevezték ki a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház tánctagozata művészeti vezetőjének. A színházba ősztől beviszi a pályáját fémjelző stílust és társulatát, a táncot pedig kivinné az épület falai közül. Az impulzusokat kereső koreográfus életében megfér egymással a néptánc és a hiphop, a kétszáz táncost mozgató Alföldi Róbert-féle István, a király és Markó Iván darabjai.

Évről évre szóba kerül a magyarországi táncélet vízfejűsége, fővárosi koncentráltsága, és talán már a megoldás irányába mutat, hogy egyre több vidéki táncműhely alakul, vagy éppen alakul át, céloz meg ambiciózusabb működést. Az egészen új kecskeméti tánctagozat, a Miskolci Balett, a Veszprémi Táncműhely és a GG Tánc Eger vezetőit kérdeztük.

Kiss János pályáját és munkáját a szinte lehetetlen küldetések kísérik: tagja, majd vezetője lett egy olyan balett együttesnek, amelynek létrejöttét számos körülmény nehezítette, párbeszédet kísérel meg a politikai döntéshozókkal, és párbeszédet próbál generálni a táncszakma tagjai között. A táncba vetett hite nélkül talán már elveszett volna a nagy eredmények, a felkiáltójelek és a kilátástalannak tűnő küzdelmek útvesztőjében.

Személyes történetek, balladai misztikum, humor vagy éppen életre kelt tárgyak jellemzik a Fitos Dezső Társulat alkotópárosának világát, akik előadásaikkal sokakhoz, de önazonosságukat megőrizve kívánnak szólni. Az életben is egy párt alkotó művészek a kérdésekre is szenvedélyesen, a másik szavába vágva, de egymást harmonikusan kiegészítve válaszolnak, és jelenleg életük legfontosabb „projektjére” készülnek.

„Kábé 10” éves a Tünet Együttes, és ezt ezzel a címmel ellátott fesztiváljával jelzi december 6., 7. és 8-án a Trafóban. Szabó Réka, a társulat alapítója ugyanis nem ünnepel, hanem jelez, és azért nem saját retrospektívját mutatja fel, mert most inkább együttműködésre invitálna.

Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház új igazgatója hat éven át dolgozott igazgatóhelyettesként a két egész és egy rendhagyó, egy éves ciklus után leköszönő vezető, Török Jolán mellett, akinek január első napján veszi át a helyét. Mivel a munka, az eredmények és még a zsákutcák is közösek voltak, érthető, hogy a megújítás mellett az értékek megőrzésére is törekszik. A jövő Nemzeti Táncszínházát olyan közösségi térként képzeli el, amelynek fő jellemzője a minél nagyobb és minden területen érvényesülő nyitottság.

Tizenkét éves fonalat vesz fel Krámer György, aki a Miskolci Nemzeti Színházban eltöltött majdnem egy évtized után ezúttal egy független színház tánctagozatának vezetésére szerződött pályafutásának egyik korábbi helyszínére, Veszprémbe. A koreográfus szerint alapvető, hogy egy társulat nemcsak a városban, hanem a városnak is alkosson.

Szokatlan – ám annál is érdemesebb – helyre került egy állami elismerés idén március 15-én: a Magyar Ezüst Érdemkeresztet olyan valaki kapta, aki maga sosem táncolt, de két évtizede töretlenül dolgozik a táncművészetet kiszolgáló lényeges háttér-funkciókban, elméleti és gyakorlati síkon egyaránt. A díjat Halász Tamás a Táncarchívumban végzett munkájáért és a Parallel című folyóirat főszerkesztőjeként kapta. Régen éreztem egy kitüntetést ennyire fontosnak.

A mára kultikussá vált Don Quijote mauzóleum alkotója számára nem ismeretlen a szélmalomharc, a hosszú karú óriásokkal való szembemenetel. A kényelmesen elérhető színházi élettől negyed órára fekvő gyárukban társulata a legkevésbé sem termelésszerű módon készíti előadásait, és igyekszik szerepet vállalni a függetlenek érdekében a kultúrpolitikával való párbeszédben is.