A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

A januári nagy sikerű Rekviem előadás után sem állt le a munka a Feledi Projectnél. Új szereposztással lesz látható a Psyché előadásuk, és egy új szólóval lép fel Amerikában Feledi János. Májusban Miskolcon lesz látható a PSYCHÉ előadás, amely nagy sikert aratott Budapesten, és 2015-ben díjat is nyert A Tánc Fesztiválján Veszprémben.

Három európai város (Bécs, Berlin, Bari) nemzetközi versenyén is rendre taroltak a Magyar Táncművészeti Főiskola hallgatói az utóbbi hetekben. Részvételüket a Nemzeti Tehetségprogram és az NKA is támogatta. 

A PR-Evolution Dance Company legfrissebb előadása Kaleidoszkóp címmel első alkalommal lesz látható színházi környezetben, megújult vizuális tartalmakkal, valamint interaktív vizuál elemekkel bővítve a Vj Yourself csapatának közreműködése által. A Magyar Nemzeti Galériában tavaly bemutatott premiert követően ez alkalommal április 8-án 19 órai kezdettel lesz megtekinthető a darab ebben az új felállásban, a Marczi Közösségi Térben, a Nemzeti Táncszínház szervezésében.

Március 31-én második alkalommal rendezik meg a Nagy Iván Nemzetközi Balettgálát az Operában. A világhírű táncos emlékére létrehozott estre idén a Magyar Nemzeti Balett szólistái mellé az Angol Nemzeti Balett, a Royal Ballet, a Mihajlovszkij Balett és a Norvég Nemzeti Balett öt szólótáncosa érkezik Budapestre. A gálán egy új, fiatalok számára alapított elismerést is átad Solymosi Tamás balettigazgató.

1+2+3. Egy csapat, két külön mű, 3 koreográfus. A Duda Éva Társulat/Movein Mission estjén először a spanyol alkotópáros, Maria Campos és Guy Nader munkája, míg a második részben Duda Éva legújabb darabja lesz látható.

A Budapest Táncszínház legújabb előadásában Jiří Pokornyval, az NDT2 alkotó-művészével dolgozik együtt a társulat. Az izgalmas közös munka során Földi Béla művészeivel az álmok és a valóság világát mutatják be. Az 1991 óta működő Budapest Táncszínház Magyarország egyik vezető modern táncegyüttese. Az alapító, Földi Béla vezetésével a társulat számos elismert magyar és külföldi koreográfussal dolgozott együtt az elmúlt 25 évben, többek között: Raza Hammadi, Amir Kolben, Krisztina de Châtel, Neel Verdoorn, Joseph Tmim, Séan Curran, Dali Touiti, Vaszilij Sulich, Egerházi Attila, Frenák Pál, Juronics Tamás, Mándy Ildikó, Berger Gyula.

A PR-Evolution Dance Company Örök kikelet című előadása Budapesten első alkalommal tekinthető meg egy zongoraest formájában, mely est során egybefonódik zene, költészet és kortárs tánc. Az előadásnak március 29-én 20 órai kezdettek a Bakelit Multi Art Center ad otthont.Az összművészeti-eszencia, a társulat azonos című előadásának rövidített változata, melyben egy csapásra főszereplőink gondolat- és érzésvilágában találjuk magunkat, Teleki Gergő élő zongorajátékának kíséretében.

A Jurányi Inkubátorházban két magyar, egy spanyol és egy libanoni beszélget arról, hogyan készül magyar, spanyol és libanoni egy budapesti dupla estre. A Trafóban április 1-én és 2-án kerül színre a Duda Éva Társulat, új nevén: a Movein Mission Double Bill-je. A barcelonai székhelyű, 2009 óta együtt dolgozó Maria Campos és Guy Nader MESH, a társulat vezetője pedig BREATHE! címmel készít új darabot. Az egyik próba után egy tea mellett beszélgettünk a Jurányi utcai főhadiszálláson.

Szexuális kalandok szerelem helyett, kétség és kívánás a kezdeti vonzalomtól a megszállottságig – egy extázist és brutalitást ötvöző táncelőadásban. Szerelmi háromszög, és minden, ami vele jár: nyers erőszak, elsöprő szenvedély, eszeveszett vonzalom és lírai érzékenység. Virginie Brunelle-t, az Átkozottul koreográfusát a montreali táncszcéna legérdekesebb fiatal művészeként emlegetik.

Gulyás Anna és Pro Progressione második közös bemutatója, melyben Schubert örökérvényű zeneművére az ember halállal szembeni személyes viszonyának lehetséges formái keresik az utat az elengedés felé. A vérnászban egy kétoldalú monodráma megfogalmazása a cél: két nő viszonyrendszerét felvázolni a háttérben megbúvó elkerülhetetlen véggel, melyben egyikük a végtelenül jelenlévő, a másik a pillanatban létező.